Újra megéri idehaza cukorrépát termeszteni
Ma már nehéz elképzelni, de a rendszerváltás előtt 12 cukorgyár működött idehaza. Ha napjainkban szóba kerül a cukorrépa feldolgozása, akkor már csak a kaposvári üzemet tudjuk említeni. A rendszerváltás egyik nagy vesztese és vesztesége az élelmiszeripar volt, s azon belül is a cukorgyártás fokozatos felszámolása. Noha voltak az utóbbi egy évtizedben kisebb-nagyobb kezdeményezések a felélesztésére, de azokból végül nem lett semmi. Pedig van lehetőség a cukorrépában – ezért kezdett el idén 271 hektáron termeszteni a Hársfamajorban található Lajta-Hanság Zrt.
A Talentis Agro Zrt. életében mindenképpen újdonságnak számít a cukorrépa, a holding 6 éves fennállása alatt ez lesz az első év, amikor ennek a növénynek a termesztésével foglalkoznak. Ráadásul abban a térségben, ahol 50 évvel ezelőtt is jelentős mennyiségű cukorrépát termesztettek. Akkoriban nem csak Kaposváron, hanem a határ túloldalán is voltak feldolgozó üzemek, amelyek állandó felvásárlói voltak a magyar gazdák terményeinek. Zimmermann István, a Talentis Agro Zrt. igazgatósági tagja szerint a cukorrépa eredményesen termeszthető azon a vidéken, ráadásul a termésbiztonságot az öntözött körülmények garantálják.
„Három meghatározó fajtával – Kipunji Smart, Smart Adagio, Smart Rossada – indult el a vetés és az eddigiek alapján elmondhatjuk, hogy a növények szépen fejlődnek, hamarosan akár 20 ezer tonnát is képesek leszünk betakarítani, jó minőségben. A cukorrépára azért tekintünk bizakodva, mert a gabonapiaci árak jelentősen nem változnak, csak most látható némi növekedés. Eközben a cukorrépa termése biztonságot jelenthet a szarvasmarhák takarmányozásában és az értékesítésben. A holding nyugat-dunántúli tagvállalataiban 5000 szarvasmarhát nevelnek a szaporulataikkal együtt, amelyeknek kiváló tápanyagforrás a cukorrépa mellékterméke, a melasz és a répaszelet” –hangoztatta Zimmermann István.
A cukorrépa kétéves növény, az első évben a répatestet és a levélkoronát fejleszti ki, majd a második évben virágzik és hoz magot. Sok fényt kíván, vízigénye viszonylag nagy. Tavaszi fagyokra nem érzékeny. A talajjal szemben különösen igényes, jól előkészített magágyba vessük. Magas tápanyagigényét fedezhetjük szerves- és istállótrágyával egyaránt. A cukorrépa hosszúnappalos növény, az évi hőösszeg-igénye 2500-2600°C. Vízigénye nagy (550–600 mm), de az időjárás is nagymértékben befolyásolja a termesztés eredményességét.
A Lajta-Hanság Zrt. éppen ezért a termesztést és az öntözést együtt indította el, így mind a 271 hektárnyi cukorrépát ilyen körülmények között nevelik. A két évvel ezelőtti aszályos időjárás a cukorrépának sem kedvezett – sok más ismert növényhez hasonlóan. Igazán csak a kitartó gazdáknak volt köszönhető akkor is, hogy voltak cukorrépa vetésterületek, ezért sokakban felmerült a kérdés az akkori helyzetből kiindulva, hogy 2023-ban is folytassák-e? Az egyetlen felvásárlóhely idehaza Kaposvár, de Horvátországból és Ausztriából is vannak érdeklődők a hazai termésre, ami némi reményt adhat másoknak is a folytatásra, ráadásul – a nagyobb szállítási távolság ellenére – sokszor többet is kínálnak a hazai árhoz képest. De az továbbra is álom marad a szakemberek szerint, hogy valamikor, egyszer újra legyen az ország adottságának megfelelő cukorrépa termesztés.
A termőterület csökkenése országos viszonylatban is megfigyelhető: míg öt évvel ezelőtt 17 ezer hektár volt a cukorrépa vetésterülete, addig tavaly 10 ezer alatt maradt, vagyis ekkora területről takarították be a cukorrépát. A kaposvári gyár 8500 hektárról vásárolta fel a cukorrépát, ugyanakkor Ausztriában jóval nagyobb területen foglalkoznak a termesztésével. Tavaly óta pozitív fordulat állt be a cukorrépa termesztésben – ezt nyilatkozta több helyen Dorogi Árpád, a Cukorrépatermesztők Országos Szövetségének elnöke, aki hozzátette: „A termőterület jelentősen növekedett, korábban 9600 hektár volt, de rendkívül alacsonyak voltak a felvásárlási árak, ami nem fedezte a költségeket”.
„Az árakhoz igazodva jobb szerződési feltételeket kaptak a gazdák, amelynek köszönhetően a termőterület is növekedett. Ma már 14 642 hektáron termelnek cukorrépát, amelyből a döntő részt – 13 650 hektár – a hazai vállalat részére és feldolgozásra értékesítik. A termőterület nagysága nem véletlenül emelkedett, a piac stabilizálódott, a felvásárlási árak pedig a kétszeresére növekedtek. Így a termelők a biztos jövedelem reményében nagyobb területen termesztenek cukorrépát” – összegezte a szövetségi elnök.