Újra felértékelődőben van a hazai pulykahús
A Gallicoop Zrt. Magyarország legnagyobb pulykafeldolgozója, a korábban családi tulajdonban lévő vállalkozás három évvel ezelőtt került új tulajdonosi körhöz. Jelenleg három millió pulykát dolgoznak fel egyetlen év alatt, ez késztermékben negyvenezer tonna húst, tízezer tonna panírozott terméket és tizenkétezer tonna különböző készítményt jelent. A Gallicoop a teljes integrációt lefedi, vagyis a neveléstől a feldolgozásig minden folyamat ott megy végbe. Az elmúlt évek nehezen érintették ezt az ágazatot is, de ettől függetlenül mind megítélésben, mind szakmailag az ország egyik legnagyobb agrárvállalkozása maradt, amely az új struktúrában a Talentis Agro Csoporthoz tartozik. Ruck János vezérigazgatóval a jövőre vonatkozó tervekről is beszélgettünk.
-Miközben országszerte mindenki új alapokra helyezi a gazdálkodását, vagyis sokkal óvatosabb a korábbi évekhez képest, s emiatt nehezen mer bátran előre tervezni, Önök igencsak nagy célt tűztek ki maguk elé.
-Ez valóban így van. Röviden azt jelenti mindez, hogy a jövőben növelni szeretnénk a volumenünket, valamint a feldolgozottsági szintet.
-Németország és Lengyelország két olyan meghatározó állam, amely nagy mennyiségben forgalmazza és állítja elő a pulykahúst. A leendő és jövőbeni számaikkal mennyire kerülhet a Gallicoop közelebb hozzájuk?
-Lengyelországban 600 ezer tonnát állítanak elő évente, Németországban 400 ezret, de Franciaországban is 500 ezer ez a mennyiség. Magyarországon a legjobb években is csak 100 ezer tonnát forgalmaztunk eddig, viszont az országunk rendelkezik minden olyan adottsággal, amellyel nagyobb mennyiséget állíthatunk elő. Ha megnézzük a konkurenseinket, akkor ott egy-egy feldolgozó üzem öt-hat millió darabot dolgoz fel és hosszabb távon a versenyt abban az esetben vehetjük fel velük, ha megfelelő nagyságrendet állítunk elő mi is.
-Külföldön ezek szerint van igény továbbra is a pulykára?
-Külföldön igen, de idehaza továbbra sem tapasztaljuk, hogy a mindennapi étrend része lenne a pulykahús fogyasztása, de visszatérve a nemzetközi tapasztalatokra: ahol alapanyagnak számít a pulykahús, ahol az éttermek baromfit is tartanak az étlapon, ott nagy a fogyasztás. Látványos fejlődésre számítok a hazai piacon, mert az elmúlt két-három válságos évet megelőzően folyamatosan növekedett a pulykahús fogyasztása. A vírus, az energiaválság, a takarmányárak robbanása és a magas infláció miatt a vásárlók választása eltolódott az olcsóbb termékek irányába. A pulyka pedig nem ide sorolható, holott minőségében és beltartalmi értékében sokkal jobb, mint a többi baromfi.
-Érdekes összefüggést említett, amikor azt mondta, hogy a sertés- és a pulykahús egy kilogrammra vetített felvásárlási ára között nincs olyan nagy különbség. Ennek nem kellene nagyobb hangot adni?
-Még a kereskedelmi partnereink is sok esetben a csirkehússal vetik össze a pulykát, amivel nincs semmi gond, csak nem mindegy az élőállatra vetített előállítási költség. A pulyka gyakorlatilag ugyanannyit tartózkodik a telepeinken, mint a sertés, tehát négy-öt hónapig neveljük és a jelenlegi felvásárlási árak is megegyeznek. A feldolgozási költségeink, a hozzá tartozó fűszerek és csomagolóanyagok mindenkinek hasonló kiadást jelentenek, tehát azt a beidegződést, miszerint a pulykát az olcsóbb húsok közé soroljuk be, ezt el kell felejteni.
-Nyugodtabb évek esetén megint többen fordulhatnak a pulykahús felé?
-A meglévő piacaink mellett jelen vagyunk például Ázsiában is. Ami ezekben az országokban a pulyka melletti szimpátiát kiváltja, hogy rendkívül nagy variációs lehetőséget biztosít – akár a nagy konyhák, vagy a kisebb háztartások igényeit nézzük. Illetve többen választják az egészséges táplálkozást, amelyhez kiváló a pulykahús, mert zsírban szegény, vitaminban és kollagénben gazdag. Ezért újra visszaállhat és növekedhet is a fogyasztási kedv.
-A 2028-as esztendőre nagy várakozással tekintenek, hiszen akkorra több fejlesztés is befejeződne és elkészülne egy nagy üzem is.
-El kell mozdulnunk a jelenlegi szintről, amikor három millió pulykát dolgozunk fel, mert az export piacon nem számítunk nagy szereplőnek. A tulajdonosi kör azt határozta meg, hogy az elkövetkezendő négy évben fokozatosan növeljük a mennyiséget, tehát jövőre 3,7 milliót dolgozunk fel, azt követően négyet és 2028-ra el kell érni a hat-nyolc millió darabot. Ehhez fejleszteni kell az ország minden részén található telepeinket, továbbá minél hatékonyabban kell előállítani az élő pulykát, de az automatizálás és a mesterséges intelligenciát is segítségül kell hívni. Az utóbbi hónapokban nagyon örültünk annak, hogy a kormány az élelmiszeripart szeretné minél jobban versenyképesebbé tenni, ezért bízunk benne, hogy ez az ágazat is kihasználhatja majd ezeket a lehetőséget, amelynek következtében a hazai vásárlók is sokkal közelebb kerülhetnek a pulykahúshoz.