A városi zöldfelületek növényeinek sokszor olyan körülmények között kell fejlődniük, amelyek jelentősen eltérnek természetes élőhelyek adottságaitól. A magas nyári hőmérséklet és a tartós vízhiány mellett a korlátozott gyökértér, a tömörödött vagy gyenge minőségű talaj és más környezeti hatások együttesen is terhelhetik a növényeket. Egy városi fa, cserje vagy évelő számára ezért gyakran nem egyetlen stressztényező jelenti a kihívást, hanem több kedvezőtlen körülmény egyidejű vagy egymást követő megjelenése. Mindez egyre fontosabb kérdést vet fel a zöldfelületek fenntartásában is, hogyan támogatható a növények alkalmazkodóképessége akkor, amikor a kedvezőtlen környezeti feltételeket nem lehet teljesen megszüntetni?
Az egyik lehetséges eszközt a biostimulátorok jelenthetik. Ezek olyan készítmények, amelyek nem egyszerűen tápanyagforrásként működnek, hanem a növény természetes folyamatait támogatva javíthatják többek között a tápanyag-hasznosítás hatékonyságát, az abiotikus stresszel szembeni toleranciát vagy egyes tápanyagok hozzáférhetőségét.
A biostimulátorok rendkívül sokfélék. Ide sorolhatók például egyes mikrobiális készítmények, köztük növényi növekedést serkentő baktériumok (Plant Growth Promoting Bacteria – PGPG) vagy mikorrhiza gombák, valamint különböző nem mikrobiális eredetű anyagok, így algakivonatok, huminanyagok és fehérjehidrolizátumok. Ez a sokféleség azt is mutatja, hogy hatásmechanizmusuk is eltérő lehet. Például befolyásolhatják a gyökér fejlődését, a tápanyagok felvételét és hasznosítását, a növény vízháztartását vagy a stresszhelyzetben működésbe lépő élettani és biokémiai folyamatokat.
Ez a városi zöldfelületeken különösen érdekes lehet. A vízhiány például nemcsak akkor jelentkezhet, amikor kevés a csapadék. A burkolatokkal körülvett, kis térfogatú vagy tömörödött talajban a gyökerek számára hozzáférhető víz mennyisége akkor is korlátozott lehet, amikor megfelelő mennyiségű csapadék hullott. Ehhez társulhat a nyári hőterhelés, a korlátozott tápanyagellátás vagy az utak közelében jelentkező sóstressz. Ilyen környezetben minden olyan megoldás figyelmet érdemelhet, amely támogatja a növény víz- és tápanyag-hasznosítását.
A mezőgazdasági és kertészeti kutatások számos esetben kedvező eredményekről számolnak be. Egyes biostimulátorok alkalmazása vízhiány vagy sóstressz mellett javíthatja például a növények növekedését, tápanyagfelvételét, fotoszintetikus működését vagy vízhasznosítását. A mikrobiális készítmények esetében a gyökér és a mikroorganizmusok közötti kapcsolat szintén hozzájárulhat a növény tápanyagellátásához és stressztűréséhez.
Fontos ugyanakkor, hogy a biostimulátorok alkalmazását ne kizárólag már kialakult stresszhelyzetekhez kössük. Egyes készítmények esetében a cél éppen az lehet, hogy a növényt még a kedvezőtlen időszak beköszönte előtt olyan állapotba hozzák, amelyben hatékonyabban képes reagálni a későbbi terhelésre. Ez különösen érdekes lehet a városi zöldfelületeken, ahol bizonyos stresszhatások többé-kevésbé előre jelezhetők. A megfelelő időzítés ezért legalább olyan fontos lehet, mint maga a felhasznált készítmény.
A városi alkalmazás szempontjából az sem mindegy, milyen növényállományról van szó. Más lehet a cél egy frissen telepített fa esetében, amelynek még alkalmazkodnia kell új termőhelyéhez és más egy idősebb, hosszabb ideje stressznek kitett fasor vagy intenzíven fenntartott évelőágy esetében. A biostimulátorok lehetséges szerepét ezért mindig az adott növény, a termőhely és a fenntartási rendszer együttese alapján érdemes mérlegelni.
A gyakorlati alkalmazás egyik legfontosabb kérdése így az lehet, hogy miként illeszthetők ezek a készítmények a már meglévő fenntartási technológiákba. A biostimulátor önmagában nem teszi fenntarthatóbbá a zöldfelület-gazdálkodást, de megfelelő diagnosztikával, talajvizsgálattal, célzott öntözéssel és tudatos növényválasztással együtt hozzájárulhat ahhoz, hogy a beavatkozások pontosabbak és hatékonyabbak legyenek. Ebben a megközelítésben a biostimuláció nem önálló megoldás, hanem egy több elemből álló alkalmazkodási stratégia egyik eszköze.
A kép azonban korántsem ennyire egyszerű. A biostimulátorok hatása függhet a növényfajtól, a készítmény összetételétől, az alkalmazás módjától és időzítésétől, valamint magának a stresszhatásnak a típusától és erősségétől. Egy kontrollált termesztési kísérletben elért eredmény ezért nem feltétlenül ismételhető meg ugyanolyan mértékben egy forgalmas út mentén álló fa vagy egy intenzíven használt városi park esetében. A kutatások egyik fontos feladata éppen annak tisztázása, hogy mely biostimulátorok, milyen környezeti feltételek között és milyen növényeknél biztosítanak megbízható eredményt.
Emiatt a biostimulátorokra nem szabad a városi növények problémáit önmagukban megoldó eszközként tekinteni. Szerepük inkább egy komplex zöldfelület-gazdálkodási rendszer részeként értelmezhető. A biostimulátorok tehát nem csodaszerek, és nem helyettesítik a megfelelő termőhelyet, a jó talajállapotot, a tudatos növényválasztást vagy a szakszerű vízgazdálkodást. Ugyanakkor jól megválasztva és a fenntartás más elemeivel összehangolva fontos kiegészítő eszközt jelenthetnek a városi növények stressztűrésének és hosszú távú életképességének támogatásában.
Szerzők: Horotán Katalin (EKKE, MATE), Kisvarga Szilvia (MATE)