Öntözéssel garantálható a jó termésmennyiség
A tavalyi év második felében a terményárak szépen emelkedtek és ez az áremelkedés, illetve kedvező árszint úgy tűnik, jelenleg is tartja magát. Így remélhető, hogy a növénytermesztés árbevétele tíz milliárd forint felett lesz és vélhetően továbbra is ez az ágazat marad a legeredményesebb területe a Talentis Agro Zrt-nek, amely így is több, mint 130.000 tonna terményt ad át az állattenyésztésnek.
A növénytermesztésben komoly beruházások történtek: kiváló erő-és munkagépeket vásárolt a holding, amelyek elősegítik a hatékonyabb, jobb minőségű és eredményesebb munkát. A zrt. évente mintegy 14.000 tonna műtrágyát használ fel, ennek a mennyiségnek a 80 százaléka nitrogén tartalmú műtrágya. Ezen a téren is komoly előrelépés történt, hiszen a nitrogén már jelentős részben folyékony formában jut ki a földekre. Tekintettel a szélsőséges időjárásra, az éghajlat további, folyamatos melegedésére, az öntözési lehetőségek kiterjesztése folyamatosan napirenden van: a 3000 hektár megcélzott terület első fejlesztését – 200 hektár a Lajta-Hanság Zrt.-ben – a napokban helyezik üzembe és az idei vegetációban már teljes kapacitással dolgozhat a rendszer. Ezeken a területeken hibridkukorica, gabona, borsó vetőmagokat, valamint csemegekukoricát, zöldborsót termesztenek, melyeknek a hektáronkénti megtérülése lényegesen nagyobb, mint a hagyományos szántóföldi kultúráknak.
Összességében tehát elmondható, hogy a Talentis Agro Zrt. a pandémia és a hideg április ellenére a tavaszi munkákat időben, jó minőségben elvégezte és bízik a kedvező időjárásban, a jó termésben és a bőséges aratásban.
A Talentis Agro Zrt. 36.600 hektár szántóterületen gazdálkodik, ahol a meghatározó gazdasági növény a kalászos gabona, a kukorica és az olajos növények. Kalászos gabonából 11.000 hektár a vetésterület, amelyből 7.000 hektár az őszi búza. Emellett jelentős az őszi árpa, hiszen az állattenyésztés takarmányigénye is óriási. Az őszi kalászosok szépen teleltek – hiszen alig volt tél –, így ígéretesen jöttek ki a tavaszba, azonban a szélsőséges időjárás – aszály és a hideg április – jelentősen megállította a fejlődésben a gabonákat. A január elsejétől április végéig lehullott csapadék egyetlen területen sem érte el a 100 mm-t. Ha e négy hónap csapadékmennyiségét egész évre kivetítjük, akkor nem jönne ki 300 mm sem, ami majdnem félsivatagi éghajlatot jelent. A holding reményei szerint a búza eléri a 2020-as 6,5 t / hektár termésátlagot. Az összes őszi gabona időben megkapta a szükséges fejtrágyákat, illetve az aktuális növényvédelmi munkákat.
A kukorica vetése is időben megtörtént, kelése kissé vontatott volt a már említett aszályos és hideg időjárás miatt. Azonban ma már elmondható, hogy a vetések szépen sorolnak és a táblák állapota jó. Mivel a forgalomban lévő legjobb termőképességű és agronómiai tulajdonságú hibrideket vetették el a szakemberek, így a kedvező időjárásnál a 2020-as év 9,9 tonna / hektár termésátlagát akár sikerül túlszárnyalni.
TALENTIS AGRO – Kommunikáció