Öntözésfejlesztés: folyamatos vízutánpótlást kap a növénytermesztés
Ebben a hónapban adják át a Hársfamajori és a Csárdaszállási Öntözési Közösség öntözötelepeit, így mindkét helyen több száz hektáron, a legkorszerűbb víztakarékos technológiával kezdődik meg az idei növénytermesztés. Annak ellenére, hogy az időjárás nem kedvezett a munkálatoknak, mégis sikerült a határidőt tartania a szakembereknek.
Ahogy arról kora tavasszal már beszámoltunk: éjszaka a fagy, nappal a sár nehezítette annak a 10 kilométernyi csővezetéknek a lefektetését, amely Hársfamajorban 298 hektáron, Csárdaszálláson pedig 366 hektáron oldja meg a vízutánpótlást ettől a szezontól kezdve. Az üzemszerűen öntözött kukorica a tavalyi aszályos időszakban mindvégig kimagasló mennyiséget tudott produkálni, így ez azt mutatja, hogy a jövőben – ahol erre lehetőség van – bármilyen más növényt is biztonsággal lehet öntözött körülmények között termeszteni. Figyelembe véve az öntözött területek termését, a hozamokban lényegesen nagyobb eredmények érhetők el, mint az öntözés nélküli földeken. Mindez a többi haszonnövény termesztésében is jelentős megtakarítást hozhat majd, de mivel a kukorica szenvedte el a legtöbb kárt a szárazságtól, ezért erre hárul talán most a legnagyobb figyelem.
A Talentis Agro Zrt. kiemelt figyelmet fordít az öntözési háttér megteremtésére – elsősorban a termésbiztonság miatt: a holding 55 ezer hektáron gazdálkodik, amelyből 45 ezer hektár a szántóterület. Visszaigazolta az erőfeszítéseket az a korábbi elhatározás, hogy az öntözési háttér megteremtése stratégiai fontosságú feladat a cégcsoport életében. A tavalyi aszály után bármikor kialakulhat hasonló időjárási szélsőség, amely ellen meg kell teremteni a feltételeket. A legtöbb öntözőrendszer már működik: folyamatos vízutánpótlást kap a zöldborsó, a kalászosok, valamint a csemegekukorica, tehát azok a növények, amelyek nem csak igénylik, hanem meg is hálálják a vizet. A holding kétezer hektáron termel öntözött körülmények között növényeket, de május végére majdnem hétezerre növekszik ez a terület, miután a két telep átadása is megtörténik majd.
Egyetlen kilogramm kukorica megtermeléséhez 500 liter víz kell ahhoz, hogy 10 tonna legyen a betakarított mennyiség egy hektáron, öntözetlen körülmények között. Az őszi búza kilogrammonkénti igénye pedig 350 liter csapadék. Egy esztendőben – megfelelő eloszlásban – 500 mm csapadék az ideális a jó terméshez. Mivel a tavalyi aszályos esztendő után egyre többen fordulnak az öntözés felé, ezt teszi folyamatosan a holding is.
Zimmermann István, a Talentis Agro Zrt. igazgatósági tagja szerint, ha azokat az esztendőket vesszük alapul, amikor a búza 6 tonna fölötti termést, a kukorica pedig 10 tonnát produkált, akkor öntözéssel ezeket meg lehet duplázni. -Tavaly hektáronként három tonna volt a termés, ami messze elmaradt a szokásos átlagtól. Jó hír viszont, hogy a Lajta-Hanság Zrt. Hársfamajori telepén 2022-ben beüzemelt öntözőrendszernek köszönhetően 16 tonna felett volt a kukorica hektáronkénti eredménye -összegezte Zimmermann István, aki már nem az első alkalommal figyelmeztetett egy érdekes összefüggésre: „a nem öntözött és az öntözött kukorica is mindvégig ugyanazt a növényvédelmet és törődést kapta, viszont a különbség igen látványos, mert az utóbbi technológiának köszönhetően képes volt 16 tonna termést produkálni a növény, ezért más megoldással ezentúl nem lehet az aszállyal felvenni a küzdelmet. A nyugati határ mentén a szeptemberi csapadéknak köszönhetően némileg változott a becsült termés, így a korábbi 3 helyett 6 tonnára változott a hektáronkénti mennyiség”.
A holding portfóliójában jelentős részt képvisel a szántóföldi zöldségtermesztés, amelynek komoly felvevő piaca az élelmiszeripar, azon belül is a hűtő- és konzervipar. Az idei év újdonsága, hogy hatvan hektáron nevelnek paradicsomot és zöldbabot, háromszáz hektáron zöldborsót, csemegekukoricát pedig négyszáz hektáron. Olyan növényekről van szó, amelyeket eddig nem termesztett a cégcsoport, hiszen a palettán csak a különböző kalászos gabonák, a kukorica és az olajos növények – repce és napraforgó – voltak. Noha az intenzívebb körülmények és az öntözési lehetőségek több energiával és munkával járnak, de több jövedelem származik belőlük, mint a kalászosokból. Az igazgatósági tag szerint nyitni kellett egyéb kultúrák felé – nem csak az ukrán gabona piaci zavarai miatt, hanem az öntözés adta termésbiztonság miatt is. Emiatt fokozza még tovább a Talentis Agro Zzrt. az öntözött területeken a vetőmagtermesztést, elsősorban a hibrid kukorica vetőmag előállítását, valamint a kalászosok – búza, árpa, rozs – vetőmag előállítását három helyen: Hidasháton, Gödöllőn és Mosonmagyaróváron.
A nem öntözött kukoricaföldeken a termés három és négy tonna között alakul, viszont a nyugati megyékben akár hat-nyolc tonna is várható a korábban lehullott csapadéknak köszönhetően. Öntözött körülmények között ennél sokkal szebbek az eredmények: átlagosan tizenkét tonnát takarítottak be. Az időjárási viszonyok rávilágítottak arra, hogy mennyire fontos az öntözés, ugyanis háromszáz milliméter vízzel szép eredményeket lehet elérni a kukoricával, ezért a megőrzésen van a hangsúly, mert nem lehet megkerülni a vízpótlást öntözés nélkül. Bebizonyosodott, hogy fele akkora területen dupla annyit lehet termelni öntözéssel – ez igaz a zöldség- és gyümölcstermesztésre is.
„Két fontos előnye van mindennek: víz- és élőmunka takarékos a rendszer”.
-A mezőgazdaságnak a jövője a vízgazdálkodásban van, ha ezen a téren előre tudunk lépni, akkor biztos, hogy az eredmény is kiváló lesz. Hiába készülnek el a milliárdos beruházások, ha nincs elég víz. Magyarországról köztudottan két Balatonnyi víz megy ki ahhoz képest, mint amennyi bejön az országba -hangoztatta Zimmermann István, aki szerint az öntözés amellett, hogy biztonságot ad, kiszélesíti a termesztett zöldségek palettáját is. A holding az élelmiszeriparnak például zöldborsót termeszt, a feldolgozóipar a paradicsom stabil felvásárlója, de keresett még a zöldbab és a csemegekukorica, tehát a szántóföldi zöldségtermesztés felé sikeresen nyitott a Talentis Agro.
TALENTIS AGRO – Kommunikáció