Öntözés és vízmegtartás: egyik nélkül létezik-e a másik?

Országos jelenség, hogy hiányoznak az öntözésfejlesztés alapvető feltételei, így a jól kiépített csatornák, ráadásul megszűntek azok az árterületek, melyek segítettek volna a talajban lévő nedvesség és a talaj vízszintjének megtartásában. Szigli Zoltán, az Isztiméri Bakony Kft. ügyvezető igazgatója, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vízügyi szakembere szerint már nem csak az Alföld problémája a szárazság és a vízhiány, hanem az egész országé.

Szigli Zoltán felhívta a figyelmet arra a kutatásra, amely megoldással is szolgál és a vízgazdálkodást, a vízmegtartást és a tájhasználat átalakítását említi elsősorban. Az Alföldet az elmúlt másfél évszázadban mesterségesen lecsapolták, folyóit szabályozták, a korábbi kiterjedt vizes élőhelyeket és ártereket megszüntették, hogy helyükön szántóföldeket alakítsanak ki. Ez a kiterjedt vízelvonás óriási mértékben erősíti az aszálykárokat.
 
„A túlélés és a fenntartható gazdálkodás egyetlen valós alternatívája a nagyléptékű tájhasználatváltás. A kutatás alapján ez nagyságrendileg egymillió hektárnyi magyarországi földterületet érintene, elsősorban az Alföld gyenge és közepes termőhelyi adottságú területein. A megközelítés lényege, hogy ezeket a területeket – amelyek valójában korábbi árterek, lefűződött folyómedrek és belvízjárta mélyedések – ki kell vonni az intenzív szántóföldi művelés alól. Helyükön pedig részben vissza kell állítani az egykori vizes élőhelyeket” -olvasható ebben a tanulmányban, melyhez a szakember azt fűzte hozzá, hogy jó meglátás a vizes élőhelyek létesítése, de a probléma oda vezethető vissza, hogy az elmúlt időszakban elmaradtak azok a fejlesztések, amelyek vizet létesítettek volna oda, ahová erre szükség volt.

-Egy óriási nagy beruházásra és szemléletváltásra lenne szükség egyszerre, de talán elindult valami, mert több minisztérium is foglalkozik ezzel, mivel évek óta beszélünk a víz megtartásáról, de gyakorlati lépések nem történtek -összegezte Szigli Zoltán.

Kukorica helyett termesszünk zöldséget, gyümölcsöt?
Pinke Zsolt történész-geográfus, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének tudományos főmunkatársa, a fent idézett tanulmány szerzője szerint adódik a kérdés, hogy ha felhagyunk a jelenlegi bevett gyakorlattal, mi lesz a gazdálkodókkal, és az onnan kieső terménnyel? A kutatás erre is válaszol: egyrészt a gyenge földeken a jelenlegi gazdálkodás már most is nettó veszteséget termel a gazdának és az államnak egyaránt. Másrészt az alternatívák – ha okosan és ökológiai szemlélettel építik fel őket – sokkal jövedelmezőbbek lehetnek. Az egykori ártereken évszázadokon át virágzott a legelőgazdálkodás és az ahhoz kapcsolódó állattartás. A vizet is látott területeken megtermő bőséges fű- és takarmányhozam előnyt biztosított az állattenyésztés számára. Ennek újraélesztése lehet az egyik kitörési pont.

A NAK vízügyi szakembere azt mondja, hogy Magyarországnak szüksége van a gabonatermesztésre és a nagyüzemi mezőgazdaságra is. Az unió több országában a zöldség és gyümölcstermesztésre álltak át a gabonatermesztés helyett, ami érthető, mert öntözött területeken nagyobb hozzáadott értékű növényeket lehet termeszteni, ami Franciaország, Olaszország és Spanyolország esetében a zöldség és a gyümölcs, de ott is problémát okoz a gabonatermés kiesése.

-Eljutottunk oda, hogy a vízkérdés létfontosságú, ezt mindenki tapasztalja a mindennapokban. Viszont az öntözött terület egy dolog, de a vízmegtartásban is kell gondolkodni, mert nem elég a vizet megfogni, azt pótolni is kell. Ez megelőzi az öntözés kérdését is -mondta Szigli Zoltán.

 
Európai probléma a kukorica gyenge eredménye
Még a 2022-es súlyos aszályos évet is alulmúlhatja az idei termés, aminek nem csak az aszály az oka, hanem az is, hogy az akkori közel egymillió hektárhoz képest, idén csak mintegy 670 ezer hektáron vetetettek tengerit. Így tehát már a vetésterület eleve soha nem látott mélyponton alakult, a hőség és a szárazság pedig visszafordíthatatlan károkat okozott az állományban. Az ágazati szereplők szerint ezért az sem zárható ki, hogy az idei kukoricatermés nem fedezi teljes egészében a takarmánygyártás, az állattenyésztés, valamint a keményítő- és bioetanolipar szükségletét.
 
Szigli Zoltán kiemeli: „Eltolódtak a termőterületek és ma már Lengyelország az unió egyik legnagyobb kukoricatermesztője. Évszázadokig azt mondhattuk el, hogy kiváló kukoricatermesztők voltunk, most meg felére esett vissza a terület, pedig ez egy stratégiai növény”.
 
Ennél is kevesebb lehet a hazai termőterület a számításai szerint, mert már a jövőt tervezik a gazdák és a számok azt mutatják, hogy még kevésbé számolnak ezzel a növénnyel, mert még mindig biztonságosabb egy őszi növényt termeszteni, mint egy tavaszi kapásnövényt, amit idén is a legrosszabb fejlődési szakaszában – a nyár elején – találta el az aszály és emiatt nem tudott fejlődni a napraforgó sem

 
A búzapiacon kevésbé súlyos a magyar helyzet. Az aratás közben közölt hazai becslések szerint 4,5 millió tonna körül alakulhatott a termés. Ez elmarad a szezon előtt remélt, 5 millió tonnát meghaladó mennyiségtől, de a belföldi malomipari és takarmányozási igény kielégítésére elegendő, és exportra is maradhat. A hozamok ugyanakkor rendkívül nagy területi különbségeket mutattak: egyes térségekben 20–25 százalékos kiesést tapasztaltak, máshol a vártnál jobb eredmények születtek.