Öntözés, állattenyésztés, beruházás: hamarosan indulnak a pályázatok
Alig kezdődött el az idei esztendő, máris egymást követik az év meghatározó agrárrendezvényei. Az egyik a nemrégiben zárult AGROmashEXPO, a másik pedig a kedden megnyílt PREGA Precíziós Gazdálkodási Konferencia. Mindkettőben közös, hogy a korábbi évekhez képest ismét nagy számban jelezték előre a részvételi szándékukat a gazdálkodók. Ennek egyik oka, hogy pár év kihagyás után idén újra lesznek pályázatok, amelyeknek köszönhetően megindulhatnak a támogatások. Mintegy 60 jogcímen érhetők el kiírások. Ezekből emeltünk ki néhányat Hollósi Dáviddal, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatójával.
Mint ismert, megkezdődött a Közös Agrárpolitika alapján induló új vidékfejlesztési kiírások társadalmi egyeztetése. Az Európai Bizottság által elfogadott dokumentum egészen 2027-ig tartalmazza a magyar agrártámogatások kereteit, azon belül is a közvetlen támogatásokat, a piaci- és a vidékfejlesztési intézkedéseket. Az uniós forrásokból a hazai vidékfejlesztésre jutó 600 milliárd forintnak megfelelően, valamint a 80%- os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn összesen mintegy 2900 milliárd forint áll a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar rendelkezésére az elkövetkezendő években.
2024 a kilábalás éve. Így foglalta össze az előttünk álló időszakot Hollósi Dávid, aki pénzügyi oldalról úgy véli, a banki környezet sokat változott a kamatszintek csökkenésével, ezért év végére akár 6% körüli alapkamattal is számolhatnak a szakemberek. Ez egy olyan mérték a banki szakember szerint, amely már kitermelhető a gazdálkodásban, ezért érdemes újra hitelt felvenni és befektetni a mezőgazdaságba. „Ehhez szükség van további kamattámogatott hiteltermékekre, ilyen például az Agrár Széchenyi Program és az újra elindított Baross Gábor Program. A KAP Stratégiai Tervben foglaltak szerint már tudjuk, hogy melyik hónapban milyen támogatási jogcím alapján történik a pályázati kiírás. Fontos hangsúlyozni, hogy ebben az évben csak támogatói döntésekről lehet szó, tehát a beruházások még nem indulhatnak el” – tette hozzá a szakember.
A tervezett vidékfejlesztési pályázati felhívások ütemtervét tavaly ősszel mindenki megismerhette, ezt követően pedig megkezdődött az egyes konstrukciók előkészítése. A korábbiakhoz hasonlóan valamennyi kiírás esetében széleskörű szakmai egyeztetéseket folytat az agrártárca. Az előkészítő folyamatokban a szakmai szervezetek és intézmények is részt vesznek. Mivel minden érintett véleménye fontos, ezért a felhívások tervezeteit előzetesen bárki megismerheti, sőt, lehetőség van ezekkel összefüggésben a különböző vélemények megfogalmazására is. Az első pályázati felhívások tervezetei már megtekinthetők az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán.
Hollósi Dávid szerint a 60 jogcím közül az 1500 milliárdos beruházási támogatások kelthetik fel leginkább a gazdatársadalom érdeklődését. Olyan, a növénytermesztés, a kertészet és az állattenyésztés köré szerveződő beruházásokról van szó, amelyek értéknövelők és kapacitásbővítők. Az üvegházi fejlesztések például kimondottan kitörési pontot jelenthetnek az ágazatnak, de ugyanez igaz az állattenyésztésre is, amely hosszú évek után jobb helyzetben van, mint a növénytermesztés.
Szárazság, egyenetlen csapadékeloszlás. Az elmúlt évek, de különösen az utóbbi két év megmutatta, hogy az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb. A vidékfejlesztési pályázatokkal összefüggésben nagy lesz az érdeklődés az öntözésfejlesztési támogatásokra, ezért a számítások alapján – és a hazai adottságokból kiindulva – a termőterületek 7-8%-át lehetne öntözni intenzíven a jelenlegi pár százalékkal szemben. Azonban a szabályozási környezet és a földbérleti struktúrák miatt kevesen fektetnek ebbe igazán, ezért ott érdemes öntözésfejlesztéssel foglalkozni, ahol viszonylag gyorsan, tehát egy-két éven belül fejleszthető a beruházás – ilyen a saját tulajdonú föld. Az MBH agrárüzletágának vezetője úgy véli, az öntözésfejlesztés biztos megtérülés és olyan vetésszerkezetet lehet vele kialakítani, amelyre sokkal nagyobb igény lesz, mint a hagyományos gabonatermesztéssel előállított termékekre.