Növelni kell a raktárkapacitást a piaci zavarok kivédésére
Magyarországon évente 22 millió tonna gabona elhelyezésére van lehetőség, az ehhez szükséges raktárkapacitás pedig rendelkezésre áll. Az idei év abban különbözik az előzőktől, hogy ezt a befogadóképességet maximálisan kihasználtuk, holott tavaly az elmúlt száz év legnagyobb aszályát élte át a gazdatársadalom. A piaci zavarokat okozó ukrán gabona és a nem értékesített hazai termények miatt megteltek a tárolók, ezért a még lábon álló kukoricát bizonyos helyeken csak komoly nehézségek árán lehet majd elhelyezni.
Az öntözésfejlesztési beruházásoknak köszönhetően a korábbinál sokkal nagyobb termésátlagok születtek azokon a földeken, ahol ilyen fejlesztések történtek, ezért még inkább indokolttá vált ezeken a helyeken előre gondolkodni a betakarított termény elhelyezéséről. A Talentis Agro Holdinghoz tartozó Lajta-Hanság Zrt.-ben jelenleg tízezer hektáron gazdálkodnak, viszont a tároló- és a szárító kapacitások szűknek bizonyultak azok után, hogy tavasszal átadták az öntözőtelepet. Ezt a nagyobb volument nem követte sem a raktár, sem pedig a szárítási háttér. Így összegezte röviden Zimmermann István, a Talentis Agro Zrt. igazgatósági tagja a napokban átadandó gabonatároló siló beruházás jelentőségét. Úgy véli, a kukorica, a kalászos gabonák és az olajos növények lényegesen több termést adnak öntözött körülmények között, mint anélkül. Négy-öt tonna különbség van a két termesztési mód között. -A tároló- és szárítórendszer kialakításakor ezért az elsődleges szempontunk az volt, hogy a terményt biztonságos körülmények között helyezzük el. Látva a tavaly történteket, amikor a beáramló ukrán gabona gyakorlatilag befagyasztotta a hazai piacot, sokan döntöttek a kapacitások bővítése mellett. A Lajta-Hanság Zrt.-ben a megnövekedett termény tárolásához építettünk nyolc silót, amelyhez szárító is tartozik. Ennek köszönhetően egy zárt rendszeren keresztül jut a száraz, tisztított termény a silóba. A régi technológiához képest ez egy óriási előrelépés számunkra -összegezte az igazgatósági tag.
A beruházás kétmilliárd forintba került, és egyszerre segít a terménytárolásban, a tisztításban és a szárításban. Zimmermann István hozzátette: „A mostani nyomott árak időszakában biztonságot jelenthet a piaci zavarok átvészelésére ez a fejlesztés, ezért abban reménykedünk, hogy ha jövőre elindulnak felfelé a terményárak, akkor mi is magasabb áron tudjuk értékesíteni az új tárolóban elhelyezett gabonáinkat”. Idén az ország különböző részein, három helyen folytatódtak a korábban elkezdett öntözésfejlesztési beruházások: ezeknek köszönhetően mintegy ezer hektáron öntözhetők a Talentis Agro ültetvényein termelt növények. A napokban hivatalosan átadott tároló és szárító beruházással egy időben már megkezdődtek az új, 620 hektáros öntöző telep kiépítésének munkálatai, melyet jövő májusban adnak át.
A Lajta-Hanság hársfamajori telepén 240 hektár, Fegyverneken 300 hektár, Csárdaszálláson pedig 390 hektár vált ebben az évben öntözhetővé, valamint a hónap elején kezdődött el a Lajta-Hanság Zrt. területén a 620 hektáros új telep építése.