A világjárvány ellenére sincs veszélyben az ország élelmiszerellátása
A vírussal együtt megjelent a bizonytalanság is a gabonapiacon, ami a mezőgazdasági termékek és nyersanyagok kereskedelmében is nagyon súlyos következményekkel járhat. Végül is Kína a mezőgazdasági termékek legnagyobb importőre, és rendkívül fontos kereskedelmi partner sok ország számára. Ahogy a kínai koronavírus elterjed az egész világon, a tőzsdeindexek, az árucikkek és a mezőgazdasági termékek árai is csökkennek. Nemrégiben úgy fogalmazott a Kossuth Rádióban a terménykereskedelmi szakember, hogy „az a gyakorlat, hogy Kína termel, Amerika fogyaszt, mások meg csak gondolkoznak, ez a modell nagyon sérülékeny és nem fenntartható. Ez a vírusos helyzet ennek csak a tesztje, s arra mutat rá, hogy fontos a régiós és a saját gyártás, de nem szabad mindent csak Kínában gyártani, hanem lennie kell hazai forrásoknak is”. Mi várható, milyen szemléletváltozásra van szükség?
Erről beszélt a Kossuth Rádióban március 22-én Kulik Zoltán a Vitafort Zrt. vezérigazgatója és Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója.
A teljes műsor az alábbi linken elérhető: