Nem csak a fehérborok hódítanak a Balatonnál
Új és különleges vörösbor gazdagítja ezentúl a balatoni borok választékát, elsősorban azokra gondolva, akik az igazán minőségi borokat keresik és kedvelik. A Dereszla Balaton csúcs cuvée bora a Carmina nevet kapta és ezzel szeretné mind a bort, mind pedig a borászatot a vezető, vörösbort készítő pincészetek közé beemelni. A Carmina a legjobb és legszebb tételek kiválasztásával jött létre, amely egy 2020-as évjáratú merlot, cabernet franc és cabernet sauvignon házasítás.
A Dereszla balatoni sorozata már ismert a borkedvelők körében: három fajtája, a kékfrankos, a merlot és a cabernet franc az úgynevezett középkategóriába tartozik, a csúcskategória pedig egyértelműen a Carmina lesz. Ezt erősítette meg Kalocsai László birtokigazgató, aki beszámolt arról is, hogy most kezd termőre fordulni számos ültetvény – így például az olaszrizlingnek ez lesz az első szürete, ami jelentősen segíti az önálló alapanyag ellátását a borászatnak, de már a második évjárata lesz a kékfrankos szüretnek a Tihanyi-félszigeten.
Már a tavalyi év is ugyanilyen mozgalmas volt a pincészet életében, hiszen mind a tokaji, mind a balatoni boraival részt vett a Dereszla a világ legnagyobb borkiállításán Düsseldorfban, a magyar közösségi standon. Itt mutatkoztak be az elmúlt évek újdonságai, eredményei. A balatoni borok új dizájnját először ezen a kiállításon láthatták az érdeklődők: az eddig is a piacon lévő Lebegés sorozat ugyanis megújult, valamint az úgynevezett középkategóriában is három vörös borral – kékfrankos, merlot és cabernet franc – kedveskedtek a szakemberek a borkedvelőknek.
Egy éve kezdődött a forgalmazása a Lebegés termékcsaládnak, az első szállítások hamar eljutottak a nagyobb üzletekbe: legelőször az Auchan polcain találkozhattak a vásárlók ezekkel, de a CBA, a Tesco és a Spar üzletekben is megjelentek a Lebegés borok. Eközben befejeződtek a Dereszla Pincészethez tartozó Henye dűlő teljes területén is a fejlesztések: mintegy nyolc hektárt telepítettek be kabar, furmint és hárslevelű fajtákkal. Amikor ezek a szőlők két év múlva termőre fordulnak, akkor még tovább színesítik majd a Dereszla termékpalettáját.
A tokaji birtokon a bor mellett a pezsgőre koncentrálnak évek óta: kétszázezer palacknyi pezsgőnek megfelelő szőlőt terveztek legutóbb feldolgozni a borászatban. A birtokigazgató reményei szerint ezekkel a pezsgőkkel három év múlva találkozhatnak a vásárlók, mert fontos az aránylag hosszú érlelési idő a magas minőségű pezsgőknél. A borok közül egyértelműen a furmint a legsikeresebb, ezért a kereskedelmi eredményeken felbuzdulva harminc százalékkal növelték a száraz furmint készítési mennyiségét.
-”Biztató, hogy néhány piacon sikerült az elmúlt évek értékesítését a többszörösére emelni -ez elsősorban a japán és az angol piac, amely a legnagyobb növekedést mutatja. Hatvan-hetvenezer aszú bort is készítünk majd, mert bármennyire is a száraz borokra és a habzó, gyöngyöző borokra koncentrálunk, de azért a borvidék éke továbbra is az aszú” -nyilatkozta Kalocsai László.
Az értékesítési adatok is igen árulkodóak: 2022 áttörést hozott a balatoni borok eladásában és jelenleg nyolc országba szállítják a Dereszla balatoni borászatának a borait. Jelentős mennyiséget tesznek ki ezek közül a dobozos borok, amelyeket főleg az orosz és a tajvani piac fogyasztói kedvelnek, de megkezdődtek a szállítások Hollandiába, Németországba és Lengyelországba is. Egy amerikai partner például annyira megszerette a birtok borait, hogy beválogatta a saját márkás borai közé az olaszrizlinget és a kékfrankost.