Már csak a sok csapadék javíthat az ország gabonájának minőségén
Az őszi árpa betakarításával a múlt héten megkezdődött az aratás a Talentis Agro Zrt. termőföldjein. Az ősztől tavaszig tartó csapadékhiány és mostani aszály miatt gyengébb termésre és minőségre számítanak a szakemberek.
Az árpa betakarítása a terület 30 százalékán már megtörtént és ezeken a helyeken gyenge, vagy közepes termésre lehet számítani, de a hektoliter súlya sem éri el az árpának a szabvány szerinti mértéket. A 4 – 4,5 tonna közötti árpa átlag ebben az évben már jónak mondható és ezzel elégedettek is lennének a holding munkatársai, de sokat segítenek a nyugati országrészben található cégek, ahol 5 tonnás átlagban bíznak, míg az alföldi tájakon – ahol az öntözés még nem megoldott -, csak 3 – 4 tonna várható. A csapadékhiány és az aszály nem csak az aratást hozta előre, hanem az országot is három részre osztotta: a Dunántúl déli, nyugati része kapta a legtöbb csapadékot, itt elfogadható lesz a mennyiség és a minőség, míg Dunántúl északi részén már kevésbé. Az Alföldön várhatók a leginkább gyengébb eredmények. Országszerte azonban továbbra óriási a csapadékhiány és a növények fejlődését tovább hátráltatja a magas hőmérséklet.
Zimmermann István, a Talentis Agro Zrt. igazgatósági tagja azt vetíti előre, hogy az őszi árpából már lehet következtetni a búza hozamaira, így országosan és a holding szintjén is csak gyenge, közepes termés várható. – A Medárdkor jött csapadék bizakodásra adott okot, de azóta számottevő mennyiség nem esett. Ennek hiánya látszik majd a repce eredményében is, ami gyakorlatilag gyenge közepes hozamot jelent. Ha még előrébb tekintünk, akkor a kapás növények – napraforgó, kukorica – is megsínylik a szárazságot -összegezte a szakember, aki hozzátette: két napig tartó folyamatos esőzés segítene a gondokon.
A holding több, mint tízezer hektáron termel kalászos gabonát: 3200 hektáron őszi árpát és 8800 hektáron őszi búzát. A repce termésterülete pedig megközelíti a 2000 hektárt.
TALENTIS AGRO – Kommunikáció