Közösen ad választ a piac kihívásaira a Tej Terméktanács és a Takarék Csoport
Megerősítette stratégiai együttműködését, és közösen dolgozik a hazai tejfogyasztás népszerűsítéséért a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Takarék Csoport. A megállapodással a magyar tejtermelés hatékonyabb banki finanszírozását, és a termékpálya versenyképességének növelését tűzték ki célul. A hitelintézet és a Tej Terméktanács nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy felkészítsék és támogassák a gazdákat a változó piaci környezetben.
A megújított megállapodást az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. részéről Szabó Levente elnök-vezérigazgató írta alá. Kiemelte, hogy a Takarék Csoport kulcsfontosságúnak tartja a tejágazatot, amelynek tervezhető, biztos finanszírozásra van szüksége, a többi között ezt a célt is szolgálja az együttműködés. „A megállapodás támogatást nyújt a szektor szereplőinek a mostani kiszámíthatatlan termelési környezetben” – mondta Szabó Levente.
Az elmúlt másfél évben rendkívüli mértékben drágultak az energiahordozók, a gáz, a villany, valamint a logisztika költségei, és a csomagolóanyagok, az alkatrészek, a takarmányozás ára is felfelé mozdult. Emellett jelentős munkabér-emelést is végre kell hajtania a gazdáknak a minimálbér növekedése miatt.
Ugyanakkor a termelők stabil keresletre számíthatnak, mert a tej továbbra is népszerű termék, alapélelmiszerként nem várható a fogyasztás drasztikus csökkenése. A tej hazai felvásárlási ára 2021-ben tovább javult, kilogrammonként 120 forintra, ami körülbelül 10 százalékos árnövekedés az előző évhez képest. Mind a felvásárlás, mind a kivitel emelkedett tavaly, a felvásárlás csaknem 5 százalékkal, a kivitel pedig 30 százalékkal volt magasabb a 2020-asnál. A nyerstej kiviteli arány tavaly novemberben ugyan 10 százalékra mérséklődött, de az egész év vonatkozásában továbbra is 12 százalékos.
A stratégiai együttműködés keretében a hitelintézet és a Tej Terméktanács vállalta, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a hazai tejfogyasztás népszerűsítésére, edukációs és szakmai programok szervezésére. A Takarék Csoport emellett kutatásokkal, elemzésekkel, előrejelzésekkel is segít eligazodni a gazdáknak mind a hazai, mind a globális tejpiacon. A Tej Terméktanács pedig szakmai előadásokkal készíti fel a Takarék Csoport agrárpiaci területen dolgozó munkatársait és ügyfeleit a tejpiac jelenlegi és várható kihívásaira.
A megállapodás aláírásakor Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta: a tejtermelőktől a tejfeldolgozókig folyamatosan emelkednek a költségek. Ennek mértéke nemhogy csökkenne, hanem a költségnemek szinte mindegyikében még az előző évinél is jelentősebb növekedés várható idén, és ez már az első negyedévben is érezhető. Az energiaválság ráadásul olyan időszakban érinti az ágazatot, amelyben minden egyéb költségelem is jelentősen nő, nincsenek csökkenő és így az egyéb költségeket kompenzáló tételek.
„Az ágazat szempontjából szinte történelmi fejlődési szakasz közepén vagyunk, és még jelentősebb előrelépést várhatunk. A hazai tejtermelés és tejfelvásárlás volumene az uniós átlagtól magasabb mértékben növekszik, és ezzel párhuzamosan a Vidékfejlesztési Program keretében jelentős kapacitásbővítési és technológiai, modernizációs fejlesztések zajlanak az ágazatban, de ezek nagyobbrészt ellehetetlenülnek, amennyiben a fejlesztési forrásokat az energiaköltségek kompenzálása emészti fel” – hangsúlyozta.