Kedvez az aszúsodásnak az októberi időjárás
Befejeződött a szüret a Dereszla Pincészet balatoni borászatában, most már csak a cabernet sauvignon maradt hátra, amely október végén kerül a pincébe. Ezzel egy tavaly bevált gyakorlatot folytatnak a szakemberek, ugyanis a szőlő különleges ültetvénynek számít a beltartalmi értékei miatt és ez lesz az alapanyaga a balatoni borászat csúcs cuvée-jének. Ezért is kísérik féltő tekintetek a sorsát.
Idén 4000 mázsa szőlőt dolgoztak fel a Balatonnál, ami jó eredménynek számít, ezen belül pedig jelentős a pezsgő alapanyag is: a szőlő 15 százalékából készül a pincészetben pezsgő. A Balaton zászlós bora továbbra is az olaszrizling, amelyből szintén nagyobb mennyiséget dolgoznak fel. A cabernet sauvignon-hoz hasonlóan a 2021-es évjárat ennél a fajtánál is szépen teljesített. Kalocsai László a Dereszla Pincészet birtokigazgatója azt mondta, hogy olaszrizlingből nagyobb mennyiséggel jelennek meg a piacon. Ez 60 ezer palackot jelent, amelynek egy részére a külföldi piacokon is van érdeklődés.
A tokaji borászatban is befejeződött a szüret: ott 8 ezer mázsa szőlőt dolgoznak fel és ebből 2 ezer mázsa lesz a pezsgőalap, a többi pedig száraz bor. Ezekben a napokban a magasabb cukortartalmú szőlő fogadása történik a pincében. -Három napos szüretet tervezünk, amikor édes szamorodnit és kései érésű szőlőt szedünk le mintegy 300 mázsa mennyiségben. Erre az időjárási feltételek is alkalmasak, mert az eddig lehullott nagy mennyiségű csapadék és a melegebb idő kedvez az aszúsodásnak. Ehhez az kell, hogy az októberi időjárás ilyen maradjon akár hűvösebb reggelekkel is. Akkor ugyanis a 2022-es év nem csak a pezsgőről és a száraz borokról, hanem az aszúról is szól majd -összegezte Kalocsai László.
Október elsejével megújult téli étlappal várja a vendégeit a Dereszla Bisztró. A törzsvendégek kérésére és a hagyományok miatt jó néhány fogás továbbra is megmaradt az étlapon: a főételek közül a halászlé és a tépett kacsa burger, a desszertek közül pedig a bodrogkavics – újragondolt 3.0 változata – ezután is megtalálható majd. Az első októberi hétvége rekord forgalommal zárult Kalocsai László tájékoztatása szerint, a vendégek elismerően nyilatkoztak az új étlapról. Nem szakítanak ezután sem azzal a bevált jó szokással, amikor a séf külön ajánlattal készül a vendégeknek. Ezek az ételek két-három hétig maradnak az étlapon. A következő nagy rendezvény a bisztróban a Márton napi libavacsora lesz.
Talentis Agro – Kommunikáció