Jól vizsgáztak az új öntözőberendezések
Mobilak, tehát telepíthetők és használhatók minden olyan területen, ahol megfelelő mennyiségű víz van, ráadásul háromszáz hektár öntözésére is képesek évente. Ez is egy, a számtalan kiváló tulajdonság közül, amely a Lajta-Hanság Zrt-nél bemutatott új öntözőberendezéseket jellemzi. A fejlesztés első üteme befejeződött a Mészáros Csoporthoz tartozó Talentis Agro Zrt. Növénytermesztési Divíziójában.
A holding érdekeltségi körében jelenleg mintegy 1500 hektáron folyik öntözéses gazdálkodás, ezt szeretnék 3000 hektárra növelni. Ennek érdekében – ahol ennek feltételei adottak – tervezik a pályázatok benyújtását az öntözési beruházásokra. Három ilyen céget érint ez a jövőben: a Lajta-Hanság Zrt.-t, a Kunhalom Agrár Kft.-t és a Hidasháti Zrt.-t. A Gödöllői Tangazdaság Zrt.-nél is folyamatban vannak ilyen jellegű fejlesztések: idén tavasszal 26 hektáron telepítettek meggyet, most ősszel pedig 10 hektáron kajszibarackot. Ezeket az ültetvényeket csepegtető öntözéssel látják el. Zimmermann István divízió vezető szerint az öntözésnél szakítani kell azzal a régi gyakorlattal, hogy akkor öntözünk, amikor aszály van, ezzel szemben az intenzív, öntözéses gazdálkodásé a jövő.
Így hozható ki a termesztett növényekből biztonsággal az a genetikai érték, amelyre ezek a hibridek képesek. Persze ez nem nélkülözheti az egyéb agronómiai munkákat, a megfelelő tápanyag-gazdálkodást és a növényvédelmet – fejtette ki a szakember.
A nagyobb eredményeken túl az öntözés melletti további érv az, hogy sokkal többféle növényt lehet biztonságosan termelni. Idén a Hidasháti Zrt.-nél hibrid kukorica vetőmagot, borsó és csemege kukorica vetőmagot, zöldborsót és csemege kukoricát termeltek, de a felsorolt növények egy hektárra vetített árbevétele – és ezzel együtt a hektáronként produkált eredménye – másfél, sőt háromszorosa egy átlagos szántóföldi kultúrának. –
Természetesen emelni szeretnénk a növénytermesztés minőségét, színvonalát és ennek is a jelentős pénz igénnyel járó kiindulópontja az öntözés fejlesztése. Hazánk adottságai és a folyamatosan hangoztatott – de sajnos jelen lévő – klímaváltozás együtt teszi indokolttá az öntözést – hangoztatta Zimmermann István.
A Lajta- Hanság öntözés fejlesztésének második ütemére a pályázatot tavaly augusztusban benyújtotta a Talentis Agro Zrt., ennek elbírálása hamarosan várható, ez mintegy 600 hektáron jelent termésbiztonságot.