Jó szüretre és szezonra számítanak a boglári borászok
Szép, egészséges a szőlőállomány a Balatonboglári Borvidéken, ahol jelenleg minden feltétel adott a jó szürethez. A szőlő virágzása is erre enged következtetni a megkérdezett borászok szerint. A szakemberek ezekben a napokban a különböző gombabetegségek ellen védekeznek permetezéssel. A korábbi évekhez képest jól indult az idei esztendő, hiszen fagy nem volt a borvidéken, csak a fagyzugos területekről jelentettek elfagyott tőkéket.
Androsics Ferenc balatonőszödi borász az idei kilátásokról azt mondja, hogy sokkal intenzívebb a szőlő növekedés, mint tavaly volt ezekben a napokban. A fürtök szépek, a darabszámuk megfelelő, elkezdődött a bogyók egyenletes kialakulása – ezek együtt bizakodásra adnak okot a borászoknak. A héten kezdődött a kabóca elleni egységes védekezés is a borvidéken, amely azért fontos feladat számukra, hogy ugyanabban az időpontban történjen, mert akkor nem tud egyik területről a másikra átvándorolni a kártevő.
-A kabóca fertőzésének a nyomai nem azonnal láthatók. Tavaly kivágtuk a fertőzött tőkéket, így az újabb fertőzések még lappanganak és lehetséges, hogy csak a szüret idején mutatkoznak meg, amelyek miatt ki kell vágnunk a tőkéket. Jelenleg még nem találkoztunk ilyen problémákkal -összegezte Androsics Ferenc.
A kabóca mellett bizonyos szőlőfajtáknál évek óta küzdenek az esca nevű betegséggel is, amely másfajta fertőzés, mint amit a kabóca terjeszt. Ezt a kórokozót metszéskor lehet átvinni egyik tőkéről a másikra metszőolló segítségével, ezért ha ez a betegség felüti a fejét, akkor érdemes minél előbb megszabadulni az ilyen tőkéktől. Az esca tünetei sem azonnal jelentkeznek, ugyanis elsőre egészségesnek tűnik a tőke, viszont egyik pillanatról a másikra sokk-szerűen elszárad, mert a szállító csatornák nem viszik tovább a tápanyagokat és elszivacsosodnak a tápcsatornák és képtelenek a növényben lévő nedvesség szállítására.
Androsics Ferenc idén erős szezonra számít a tó partján. Mint mondja, a nyári időszakban a helyi éttermekben és boltokban mindenki találkozhat a balatoni borokkal, amelyek iránt évről évre növekszik a kereslet. Az Androsics Borászatot 2021-ben alapították és akkor kezdték el a palackos borok értékesítését és tavaly már megduplázódott az eladott palackos borok száma.
A borászok büszkesége a BalatonBor, amely olaszrizlingből készül és közösségi márkának számít. Tavaly 110 ezer palack készült belőle és idén a megnövekedett érdeklődés miatt még többre lesz igény. A BalatonBort 18 termelő készíti a Balaton körül, de már a Balatonon kívül is értékesítik.