Idén is kiváló minőségű tejjel látja el a piacot a Talentis Agro
A mezőgazdaságban tapasztalható nehézségek ellenére is sikeres évet zárt a Talentis Agro Zrt. tejtermelési ágazata, melyet már a holding létrejöttekor stratégiailag meghatározó területté nyilvánított. Sikerült az egy szarvasmarhára jutó tejmennyiséget növelni, a beszállítókkal és feldolgozókkal kötött szerződéseknek köszönhetően pedig a szektor nem érzékelt semmit a piaci zavarokból. Az emelkedő alapanyag árak és a csökkenő tejfelvásárlási árak ugyanakkor ebben az évben is új kihívások elé állítják a holdingot.
A következő öt-hét évre biztosan megalapozta a Talentis Agro Zrt. valamennyi szarvasmarha telepének a zavartalan működését. Így összegezte az elmúlt évben történt változásokat Makai Szabolcs vezérigazgató, aki kiemelte: a Magyarország legnagyobb fejőstehén állományával rendelkező cégcsoport tovább erősítette a pozícióját a Szarvasi Agrár Zrt. megvásárlásával, annak is az ezerfős állatlétszámával. – Genetikai kutatásban és tejtermelésben évtizedek óta meghatározó a szarvasi telep, ezt nehéz is lenne vitatni, de épületeinek állapota sokat romlott, ezért vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy hogyan tudnánk ugyanolyan szintre emelni, mint amilyen színvonalú a holding valamennyi szarvasmarha telephelye. Nemrégiben a Hidasháti Zrt.-ben történt meg a fejőház és az istálló építése és hamarosan Szarvason is sor kerül ezekre a felújításokra – mondta a vezérigazgató. Az alapanyagok beszerzését országszerte befolyásolta a vírus első hulláma, ami komoly piaci zavarokat okozott, ezt sikerült elkerülnie a holdingnak azzal, hogy egész évre szóló megállapodásokat kötött a beszállítókkal és a feldolgozókkal akkor, amikor még a vírusról, annak következményeiről semmit sem lehetett tudni. Makai Szabolcs szerint azzal, hogy mindenki tiszteletben tartotta a leírtakat, s hiába szöktek az egekbe az alapanyagárak és zuhantak lefelé a tejfelvásárlási árak, így is sikerült több tejet termelni. Az idei évről szólva már nem ilyen bizakodó, mivel a fehérjehordozók – szója, repce, napraforgó dara – soha nem látott magasságokban szárnyalnak, tehát óriási a növekedés az alapanyagoknál – ez 5-10 forintos költségnövekedést is jelent kilogrammonként a tej előállításakor. A következő fél év nehéz lesz a tejelő tehenészetekben, csak az aratás után várható változás.
– A holdingon belül megtermelt tömegtakarmány minősége és mennyisége kiváló, a szarvasmarháknak elegendő áll a rendelkezésére, ezzel is csökkentjük a függőségünket a piaci zavaroktól. Ez is segít abban, hogy a tej minősége ebben az évben is magas színvonalú legyen – összegezte Makai Szabolcs.
TALENTIS AGRO – kommunikáció