Hamarosan startolnak az élelmiszeripari pályázatok
Időszerű és indokolt is a pályázatok megjelenése az élelmiszeriparban, amelynek megfelelő lebonyolítása esetén jelentős lépést tehet előre az ágazat – ez volt a legfontosabb üzenete a Portfolio AgroFood 2024 konferencián a témában megtartott kerekasztalbeszélgetésnek. A résztvevők szerint sok múlik a projektek pontos előkészítésén, és azon is, hogy mennyire tapasztalt tanácsadóval vág neki a feladatnak egy-egy szereplő.
Az élelmiszeripar a GDP 8 százalékát teszi ki, de hozzávesszük a ráépülő szolgáltató szektort, akkor 15 százalékot jelent, a kiskereskedelemmel együtt pedig már egynegyed körüli arányról beszélünk. Fontos ágazatról van szó, de tudomásul kell venni, hogy az Európai Unió élelmiszeripara a legfejlettebb, mi pedig itt indulunk. -Rögtön a Forma1-ben kell versenyeznünk -mondta el Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója, Magyar Bankszövetség agrár munkabizottságának elnöke. Hozzátette: „a brandépítés, a minőség mellett ugyanakkor a volumen is fontos ahhoz, hogy exportképesek és regionálisan meghatározó legyen Magyarország”.
Életképes szereplőket kell támogatni
A pályázatokról szólva kiemelte: fontos, hogy a pályázók versenyeztessék a bankok ajánlatait, és az lenne a célravezető, ha a már bizonyított szereplők jutnának jó lehetőségekhez. Az életképes, nagyobb önerőt felmutatni képes pályázók tudnak a bankszektortól is megfelelő finanszírozást szerezni. Mint fogalmazott: „El kell kerülni azt, hogy tízmilliós cégek kapjanak milliárdokat”. Hollósi Dávid szót ejtett a szóban forgó 10 százalékos kamattámogatásról is, amellyel a 10 éves beruházás hitele átlagosan 4-5 százalékosra jön ki, amellyel már megvalósíthatók, kitermelhetők a pályázatok. Hozzátette: „Három éve nincsenek érdemi beruházások az élelmiszeriparban. Itt van már az ideje a fejlesztéseknek”.
Itt az előkészítés ideje
-A kap.gov.hu oldalon az összes pályázati információ időben megjelenik. Az előkészítő tevékenységeket, a projektmenedzseri feladatokat, a tervezést, a bankokkal való egyeztetést ugyanakkor meg lehet már kezdeni most, amíg a konkrét pályázatok megjelennek -mondta el Huber Balázs, a Magyar Államkincstár főosztályvezetője. „Egy megfelelően előkészített pályázat révén el lehet kerülni a később kiderülő pontatlanságokat” –tette hozzá és hangsúlyozta: kellően felkészült tanácsadással érdemes belekezdeni a pályázatok megvalósításába.
A kamattámogatási konstrukcióról szólva kijelentette: a hitel lehívása, a kamatköltség felmerülése után kell igényelni a támogatási formát.
A menedzsmenten múlik a siker
Oda kellene eljutni, hogy a villányi vagy tokaji szőlőből termelt borok mellett, egyéb minőségi magyar élelmiszereket is el lehessen adni New Yorkban, vagy Sanghajban -jelentette ki Kovács Zoltán, a Rekontir Cégcsoport ügyvezető igazgatója, aki szerint ehhez promóció és marketing kellene, aminek jelenleg nem látja a jeleit.
A pályázatokról szólva kijelentette: „Fontos leszögezni, hogy a támogatási kérelmek bizonyos részei a jelenlegi verzió szerint nem hiánypótolhatók, ilyen például az építész tervdokumentáció és részben az árajánlatok. Ami ennél is lényegesebb, hogy minél előbb legyen egy konkrét beadási határidő, mely a pályázatok előkészítését és a beruházók döntését is segítheti, gyorsíthatja. Így is vannak buktatók egy ilyen folyamatban: elszállhatnak a költségek, módosulhatnak az eszközbeszerzések, nagy szerepe lehet a költségvetésmódosítások gyors és hatékony kezelésének, így a legfontosabb, hogy minőségi, releváns szakági tapasztalattal rendelkező, minél komplexebb projektmenedzsment tanácsadó partnerrel induljanak neki a szereplők a folyamatnak”.
Nagy húzócégek jöhetnek létre
A Hell jó példa arra, hogy egy átgondolt stratégiával és márkaépítéssel a világ élvonalába lehet kerülni -jelentette ki Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Mint elmondta: „Hamarosan indul a nemzeti bajnok program jelentkezési szakasza, amelynek célja, hogy ilyen vállalkozások kerüljenek az élvonalba. Az államtitkár elmondta: „Némi csúszás várható, eredetileg június 15-től vártuk a pályázati kiírásokat, de egy hónappal később jönnek a pályázatok. Második körre is lesz lehetőség, 2024-ben és 2025-ben is lesz pályázati kiírás”.
Egyetértett azzal, hogy minőségi és tapasztalt tanácsadással kell elkezdeni a pályázatok megvalósítását. Nobilis Márton hozzátette: „Azt várja a pályázatoktól, hogy a nagy cégek rövid idő alatt látható eredményt tudnak felmutatni a fejlesztések révén”.
Jó helyre kerül a pénz, de jól is kell csinálni
-Az exporttöbblet 50-80 százalékát a mezőgazdaság és az élelmiszeripar adja, ha megnézzük, hogy magunktól mit tudunk csinálni, látni fogjuk, hogy ebben jók vagyunk -mondta el Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese. Hozzátette: „El kell olvasni alaposan a pályázatokat, de nagyon csodálkoznék, ha valaki meg tudja csinálni önállóan. Ennek ellenére érdemes megismerni a feltételeket, mert még profi pályázatírókkal is előfordulhatnak hibák. Felelősségteljesen, figyelemmel kell nekivágni a feladatnak”.