Egyelőre nem fenyegeti újabb fagyveszély a gyümölcsösöket
A héten 3 teljes éjszakán keresztül védekeztek a szakemberek a fagyveszély ellen a Gödöllői Tangazdaság ültetvényein, ahol a kajszibarack jelenleg teljes virágzásban van. A gyümölcsfák szerencsére képesek átvészelni a kisebb fagyokat, ha elegendő raktározott hőmennyiséget tartalékoltak el korábban. Ehhez viszont melegebb talajhőmérséklet kell, most azonban ez szerencsére adott volt. Május végéig azonban még bármikor érkezhet lehűlés, azonban a virágzáskori fagy jelenti a legnagyobb kihívást.
A füstölést, a szalmabálaégetést, illetve a szélgépet egyaránt bevetették a szakemberek, így végül a védekezés eredményes volt, egyelőre nincs fagykár. Ebben szerepet játszott az is, hogy nem volt olyan tartós hideg, ami miatt károsodhattak volna a növények. Zimmermann István, a Talentis Agro Zrt. igazgatósági tagja szerint -1 fokban még nem fagynak el a virágok, azonban a tartósan fagyos és hidegebb nappalok-éjszakák már nem kedveznek a túlélésnek. „Szervác, Pongrác, Bonifác napja után már talán fellélegezhetünk” –tette hozzá.
Gödöllőn 70 hektáron telepítettek néhány éve meggy, kajszi és szilva csemetéket. A kajszi azóta már szép mennyiséget hozott, a szilva idén először fordulhat termőre. A biztos bevétel reményében ezeket a növényeket intenzív körülmények között termesztik és csepegtető öntözéssel, valamint tápoldat adagolással látják el. A hét leghidegebb éjszakájával köszöntött a gyümölcsösökre a csillagászati tavasz, ám a következő napokban már csökkenhet a fagyveszély – ebben bíznak a gazdálkodók.
Tavaly országszerte – a korábbi évekhez hasonlóan – jelentős fagykár érte a gyümölcsösöket a tavaszi időszakban. Ezek közül a cseresznye volt az egyik olyan növény, amelyet a legjobban megviselt az időjárás, mivel viszonylag korán kezdődött a virágzási ideje. 2023 március utolsó és április első hetében több hullámban olyan hideg érkezett az országba, ami ellen nem lehetett védekezni, ezért a csonthéjasok közül csaknem a teljes kajszitermés megsemmisült és a cseresznyénél is nagyon változatos kép alakult ki mind területi eloszlásban, mind pedig a fajták tekintetében. A HungaroMet Zrt. csütörtökön kiadott jelentése szerint az őszi vetések az enyhe télen megsínylették a tartós vízborítást, a belvízfoltokban már sokfelé ki is pusztultak. Azt írják: „Azokon a területeken, ahol nem volt tartós belvíz, a növények már látványos fejlődésnek indultak, a kalászosok és az őszi káposztarepce szárba szökkent, utóbbin már megjelent a zöldbimbósvirágzat is. Egyre több gyümölcsfa fakad, virágzik és több héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. Az elmúlt napok fagyos éjszakáin – fagyvédelem nélkül – a korai csonthéjasok jelentős károkat szenvedhettek. A növényvédelemre az idén különösen nagy gondot kell fordítani, mert a télen a kórokozókat és a kártevőket csak kis mértékben tizedelte meg a fagy”.
Az elmúlt években 50, de, ha 8 évvel ezelőtti árakat nézünk, 80%-os költségnövekedés volt a zöldség-gyümölcs ágazatban, mert minden évben 20 százalékot emelkedtek a munkabérek, tavaly tízszeresére nőtt az energiaár, hatszorosára a műtrágya, de 50%-ot emelkedett a növényvédő szerek ára és drasztikusan kilőttek a beruházási költségek. Ebből az következik, hogy olcsón előállítani zöldséget-gyümölcsöt egyre nehezebb.