Dömpingszerű támogatást engednek rá a mezőgazdaságra
Több, mint ötszörösére növekedett az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatok keretösszege. Így az érintettek 50 milliárd forint helyett 260 milliárd forintot kaphatnak. Az európai uniós finanszírozású támogatások megemelése meghatározó lesz a megújuló magyar agrárium jövője szempontjából.
Magyarországon az állattartók jelentős része elavult épületekben, korszerűtlen technológiával és magas termelési költségekkel kénytelen dolgozni. A felhívás alapvető célja többek között az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása, a foglalkoztatottak számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésével.
A pályázati indoklás szerint lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül.
Az Agrárminisztérium azt is közölte, hogy júniusban a legtöbb jelentős mezőgazdasági fejlesztésre szolgáló pályázatot újranyitják és kidolgoznak két élelmiszeripari pályázatot is. Összességében azt tervezik, hogy ezekkel az intézkedésekkel a következő 2-3 évben “dömpingszerű támogatást tudnak ráengedni a piacra”.
A pályázati lehetőségekről és a holding terveiről nyilatkozott a talentisagro.hu oldalnak Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója.
TALENTIS AGRO – Kommunikáció