Dobozos borokkal tört be a finn piacra a Dereszla
A Dereszla Pincészet Balatoni Borászatának száraz, fehér borai mostantól a finn üzletekben is megvásárolhatók. Az ország alkoholforgalmazásában és az italok kiválasztásában meghatározónak számító Alko nevű cég nyílt tenderen döntött a balatoni borászat dobozos italainak listázásáról.
Szinte minden országból lehetett pályázni arra a felhívásra, amellyel a finn borfogyasztók figyelmét szerették volna felkelteni és ráirányítani más országok különlegességeire. A határidőig több, mint ötven országból érkezett minta szerte a nagyvilágból, s a szakértők ezután hozták meg a borászat számára kedvező döntést. Finnországban egyébként csak azokban a boltokban lehet alkoholos italokat forgalmazni és vásárolni, ahol erre az Alko engedélyt ad, ezért az oda betérőknek mindenképpen garanciát jelenthet a minőségre a széles kínálat. Kalocsai László, a Dereszla Pincészet birtokigazgatója a döntést követően azt nyilatkozta, hogy ebben az évben mindenképpen szállítanak a finn piacra ezekből a borokból, azt követően az értékesítési adatoktól függ az együttműködés folytatása. A skandináv piac egyébként komoly hangsúlyt fektet a környezettudatos borfogyasztásra, amelynek fontos része a dobozos borok elterjesztése, mert ezeknek a szén-dioxid lábnyoma jóval kisebb, mint az ugyanekkora volumenben gyártott üveges társaiknak. Ráadásul jóval könnyebb, egyszerűbb a szállításuk, valamint az újrahasznosításuk, és a bor minőségét is jobban megőrzi a doboz, mintha dugóval lezárt palackban forgalmaznák. -A svédek, a norvégok és a finnek jóval előrébb járnak a környezettudatosságban, mint mi idehaza. Régóta alkalmazzák például azt a szabályt, hogy különböző különadók terhelik azokat a borászati termékeket, amelyeknek a palackja nehezebb, mint a meghatározott súlymennyiség. Ez jelentősen megdrágítja bizonyos borok értékesítését. Ezért is fordultak a finn borászatok a dobozos borok irányába -hangoztatta Kalocsai László.
Rövid időn belül nem ez az egyetlen külföldi siker a pincészet életében. Tavaly tavasszal mind a tokaji, mind a balatoni boraival részt vett a világ legnagyobb borkiállításán Düsseldorfban, a magyar közösségi standon. Itt mutatkoztak be az elmúlt évek újdonságai, eredményei. A balatoni borok új dizájnját először ezen a kiállításon láthatták az érdeklődők: az addig is a piacon lévő Lebegés sorozat ugyanis megújult, valamint az úgynevezett középkategóriában három vörös borral – kékfrankos, merlot és cabernet franc – kedveskedtek a szakemberek a borkedvelőknek.
Már az ezredforduló eleje óta tudják Svédországban, hogy mi az a Tokaji Aszú és hol található a borvidék, ahonnan odaszállítják ezt a különlegességet. Az elmúlt időszakban ráadásul annyira megszerették az aszút, hogy a külföldi piacok közül a legtöbbet ebben az országban értékesítik, sőt sikerült Svédországban több neves, világhírű borvidék borait is megelőznie a tokaji bornak. Ma már minden, meghatározó borszaküzletben tartanak Tokaji Aszút, a borszakértők pedig tavaly májusban úgy gondolták, hogy érdemes a nagy nyilvánossággal is megismertetni a magyar hungarikumot, sőt bemutatták azokat az ételeket, amelyekhez jól illik az 5 puttonyos aszú.
A Dereszla Pincészet tavaly ősszel hatalmas sikert aratott a Decanter World Wine Awards-on a tokaji borvidék boraival, amelyek közül négy platina fokozatot ért el. A Grand Tokaj két tételét, a 2014-es ötputtonyos aszút és a 2013-as Eszenciát, valamint a Patricius Borház és a Juliet Victor 2017-es hatputtonyos aszúit értékelték ilyen magas díjjal. Idehaza a Bor és Piac szakmai magazin is ebben az időszakban tesztelte a desszertborokat és körbejárta a hazai pezsgőkínálatot. A Dereszla Pincészet két pezsgőjét, a Tokaji Vintage 2016 és a Tokaji Prestige Reserve 2017 nevűeket igen előkelő pontszámokkal jutalmazta a szaklap. De tavaly novemberben derült ki az is, hogy Tokajban nem csak a szüret sikerült a terveknek megfelelően, hanem értékesítés rekordok is születtek – elsősorban a külföldi érdeklődések miatt. Az első helyen a koreai piac végzett, de dupla annyi bort értékesít a megelőző évekhez képest a Dereszla a japánoknak, valamint háromszor annyit a belga piacra.
TALENTIS AGRO – Kommunikáció