Bisztró a Bodrog partján
A Magyar Konyha októberi száma részletes írást közöl a Dereszla Pincészet tavaly nyáron megnyílt étterméről, a Dereszla Bisztróról. A Mészáros Csoport és a Tokaji Borvidék életében egyaránt fontos mérföldkőnek számít a bisztró, hiszen nem csak egy hagyományos éttermet álmodtak meg ide évekkel ezelőtt a szakemberek.
Ahogy arról a nyitáskor beszámoltunk: a vendéglátóhely a vele szemben lévő pincészettel és a Bodrog partján található két kikötővel alkot igazán szerves egységet. Az üzemeltetők szerint mindezek együtt a belföldi idegenforgalomban komoly fellendülést jelenthetnek. A pincészetnek és a településnek is régi terve vált valóra ezzel a lépéssel, hiszen ezt megelőzően egy olyan pálinkafőzde működött az épületben, amely technológiájában és megítélésében is sok kívánni valót hagyott maga után. Végül 2017-ben vásárolta meg a Mészáros Csoport, amely látvány pálinkafőzdében és étteremben egyaránt gondolkodott, de mivel közben Nagygomboson megkezdődött a gyümölcsfeldolgozó- és pálinkaüzem beruházása, ezért módosultak a tervek kizárólag az étterem kivitelezésére.
Ezután állt össze egy komoly szakmai csapat: hazai és nemzetközi tapasztalatokkal egyaránt rendelkeznek az étterem munkatársai, akik közül a szakácsok ötcsillagos szállodák konyháit, éttermeit is üzemeltették.
A Magyar Konyha írása a gazdag történelmi múlt mellett az étlapon található kedvelt ételeket, valamint a borokat és pezsgőket is bemutatja.