Az öntözés stratégiai fontosságú fejlesztéssé vált országszerte
Folytatódik az öntözésfejlesztési beruházás a Lajta–Hanság Zrt. termőföldjein, ahol a júniusi átadást követően újabb területeket vonnak be az öntözésbe. A 620 hektár idén már komoly eredményt hozhat a termés betakarítását követően. Ezzel a bővítéssel együtt a Lajta-Hanság Zrt.-nél már 1000 hektár lesz az öntözhető terület. A tavaly átadott fejlesztésnek köszönhetően megkezdődött a cukorrépa öntözése, mintegy 271 hektáron.
A Vidékfejlesztési Program is kiemelten kezeli ezeket a beruházásokat, amelynek keretében – folytatva a korábbi gyakorlatot – 40 vízgazdálkodási projekt részesült hozzávetőlegesen 19,5 milliárd forint támogatásban, így a konstrukcióban összesen mintegy 110 milliárd forint összegű támogatás odaítélése történt meg. A Vidékfejlesztési Programban hosszú éveken át volt elérhető „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” elnevezésű kiírás. A felhívás átfogóan biztosított fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez, így többek között új vízkivételi művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez, valamint az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez is.
A gyakoribbá és hosszabbá váló száraz időszakok miatt a kormány – a most záruló Vidékfejlesztési Programban, illetve az új támogatási időszakban is – prioritásként tekint az öntözésfejlesztésre. A beruházások folyamatos támogatása mellett nagy segítséget jelenthet az is, hogy a tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is átvállalja a kormányzat a mezőgazdasági vízszolgáltatás anyagi terheit. Pontosabban a gazdálkodók mentesülnek az állami tulajdonú vízi létesítményeken keresztül történő, mezőgazdasági vízszolgáltatás díja alól.
Tavaly májusban adták át a Talentis Agro Zrt. Hársfamajori- és a Csárdaszállási Öntözési Közösség öntözőtelepeit, így mindkét helyen több száz hektáron, a legkorszerűbb víztakarékos technológiával kezdődött meg a növénytermesztés. Annak ellenére, hogy az időjárás nem kedvezett a munkálatoknak, mégis sikerült a határidőt tartania a szakembereknek.
A Talentis Agro Zrt. kiemelt figyelmet fordít az öntözési háttér megteremtésére – elsősorban a termésbiztonság miatt: a holding 55 ezer hektáron gazdálkodik, amelyből 45 ezer hektár a szántóterület. Visszaigazolta az erőfeszítéseket az a korábbi elhatározás, hogy az öntözési háttér megteremtése stratégiai fontosságú feladat a cégcsoport életében. A 2022-es aszály után bármikor kialakulhat hasonló szélsőséges időjárás, amely ellen meg kell teremteni a feltételeket. Az öntözőrendszernek köszönhetően folyamatos vízutánpótlást kapnak a kalászosok, valamint a zöldborsó és a csemegekukorica, tehát azok a növények, amelyek nem csak igénylik, hanem meg is hálálják a vizet.
Zimmermann István, a Talentis Agro Zrt. igazgatósági tagja szerint, ha azokat az esztendőket vesszük alapul, amikor a búza 6 tonna fölötti termést, a kukorica pedig 10 tonnát produkált, akkor öntözéssel ezeket meg is lehet duplázni.
„Abban az emlékezetes 2022-es esztendőben hektáronként 3 tonna volt a termés, ami messze elmaradt a szokásos átlagtól. Jó hír viszont, hogy a Lajta-Hanság Zrt. Hársfamajori telepén akkor beüzemelt öntözőrendszernek köszönhetően 16 tonna felett volt a kukorica hektáronkénti eredménye” – összegezte Zimmermann István.