AGROmashEXPO: hazai gépgyártással a versenyképességért
Együttműködési megállapodást írt alá az AGROmashEXPO és AgrárgépShow rendezvényén az MBH Bank és a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ). A partnerség legfőbb célja, hogy a magyar agrárium legjelentősebb finanszírozójának és a hazai gépgyártók szakmai szövetségének összefogása révén, minél több magyar gyártású géppel járuljon hozzá az ágazat fejlődéséhez és versenyképességének növeléséhez. Az együttműködés lehetővé teszi az ágazatban meglévő erőforrások hatékonyabb felhasználását, és elősegítheti az agrárgazdaság jobb alkalmazkodását az agrártechnológia, a mesterséges intelligencia (AI) és a fenntartható gazdálkodás terén.
A megállapodás részeként a hitelintézet kedvező és rugalmas banki termékek, illetve szolgáltatások kialakításával segíti a hazai mezőgéppiac további fejlődését. Az együttműködés emellett kiterjed a tudásmegosztásra, a szakoktatásra, valamint a beruházások hatékony megvalósítására is.
„A magyar mezőgazdasági gépgyártás rendkívül stabil: termelési értéke tízéves távlatban magasabb, mint a géppiac termelési értéke, mezőgépiparunk emellett jelentős exportőr” – mutatott rá Csanádi Tamás, a MEGOSZ elnöke, hozzátéve, hogy a Magyarországon tevékenykedő nemzetközi cégek fejlesztéseket is végeznek, ami tovább növeli a szegmens agrárgazdaságban és a nemzeti ipar egészében betöltött jelentőségét. „A mezőgépgyártás ugyanakkor kihívások előtt áll: az elmúlt években a környezetben és az éghajlatban végbement változásokra reagálva fejleszteni kell a hagyományos gabona-, olajos- és rostnövények termesztésének technológiáját, Ugyanez elmondható más növények termesztése, valamint az állattartás bővítéséhez szükséges műszaki megoldásokat illetően is. Utóbbiakat elsősorban a feldolgozóipar igényei szerint kell korszerűsíteni.”
A hazai mező- és erdészeti gépgyártás 1,5-2 százalékos piacrésszel rendelkezik az Európai Unióban, ami hozzávetőleg megegyezik a magyar agrár- és élelmiszeripar részesedésével – mondta Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója. „Olyan országokkal versenyzünk, mint Dánia, Svédország és Finnország. Távlati cél, hogy a hazai gyártás magasabb szinten kapcsolódjon be az európai értékláncba ezen a téren is” – tette hozzá. „A Vidékfejlesztési pályázatok megnyílásával hamarosan jelentős mértékű forrás érkezik az ágazatba, és a kedvezményes hitelek mellett ismét egyre vonzóbbá válhatnak a piaci kamatozású termékek is. Fontos, hogy ezen források felhasználása támogassa a hazai gépgyártás fejlődését.”
A MEGOSZ és az MBH Bank hangsúlyozta: ahhoz, hogy tartósan javuljon az agrárium helyzete és ellenállóképessége, fenntartható gazdálkodásra, hatékony termelési módszerekre van szükség. Ezekre a kihívásokra a fejlesztések és a beruházások jelenthetik a választ. A mezőgépgyártás kulcsfontosságú a fenntarthatóság, a mesterséges intelligencia és a robotizáció terén, mely utóbbiak segítséget nyújthatnak például az ágazatot sújtó munkaerőhiány orvoslásában és a munkaerő hatékonyabb alkalmazásában.
Az ehhez kapcsolódó finanszírozás tekintetében mindkét fél arra számít, hogy megnő a korszerű banki termékek és szolgáltatások szerepe, de ugyanígy erősödni fognak a közös géphasználat új formái – közös beszerzések, lízing és vegyes konstrukciók, gépkörök – is. A változásokat rövid idő alatt kell véghez vinni, kellő összefogással azonban az önerő, a különböző támogatások és a banki finanszírozás együttesen lehetőséget teremthetnek erre. Amennyiben a magyar mezőgépgyártás megfelel a kihívásoknak, fejlődési pályán tud maradni, amire a gabonatechnika terén meglévő versenyképes, több esetben világszínvonalú termékek is garanciát jelenthetnek – emelték ki.