A takarmányipar keresi a jó minőségű búzát
A kevés termés miatt idén nincsenek raktározási gondok. A számok igen árulkodók, mivel 20 millió tonna körüli a raktárkapacitás, de nem termett összesen 10 millió tonna termés sem az országban. Eközben az árak Európa-szerte stagnálnak, de itthon valamelyest emelkedésnek indultak és 70 ezer forint körüli árak kezdenek kialakulni búzából tonnánként. Árpából 60 ezer forint fölé mentek az árak. Az új lisztből már sütik a kenyeret, de sem a liszt, sem pedig a kenyér ára nem emelkedik.
Az export piacaink annyira beszűkültek, hogy élénk keresletről nem is lehet beszélni, inkább csak egy-egy tételről hallani, ami elindult Olaszország felé. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a Kossuth Rádióban azt nyilatkozta, hogy legalább 90 ezer forintos árakra lenne szükség ahhoz, hogy az önköltségi szintet elérjék a gazdák búzából. A gabonatermést úgy összegezte, hogy az idei a mögöttünk hagyott évekhez képest a legrosszabb év lesz: 4,1 millió tonna őszi búza termett, ami 1 millió tonnával kevesebb az előző évinél, őszi árpából pedig 300 ezer tonnával termett kevesebb.
-Az őszi kapásnövények is majdnem tönkrementek, ezért ha az összes termést összeadjuk, akkor 17-18 millió tonna gabona szokott teremni az olajos növényekkel együtt, amelynek a felét takarítják be országosan az előző évekhez képest. Búzából, 4,5 ezer tonna termett, amelyből 1,1 ezer tonna a malomipari felhasználás és ebből készül az ország kenyere. Jelentős változás, hogy a takarmányipar is keresi a jó minőségű búzát, amivel a kukoricát próbálják kiváltani. A 800 ezer tonna körüli felhasználásuk várhatóan megemelkedik 1,2 millió tonnára. A keményítőipar 300 ezer tonnát szokott felvásárolni, és 300 ezer tonna vetőmagra van még szükség, a többi pedig exportárú alap -foglalta össze Petőházi Tamás.
A gabona minőségét és mennyiségét a vízhiány és a hőség határozza meg: összességében takarmány kategóriába lehet sorolni a későn jött eső miatt a termést, de egyedül az árpa minősége elfogadható, a búzáról ez már nem mondható el.

Petőházi Tamás végül azt is elmondta, hogy az éghajlatváltozás nagy vesztese a kukorica, amelynek a termőterülete az elmúlt években drasztikusan csökkent: a klasszikus 1,2 millió hektáros termőterületről 600 ezer hektár alá esett vissza.