A szőlőtermesztés jövőjét veszélyezteti az idei szárazság

Koczor Kálmán balatonfüredi borász már 52 éve foglalkozik szőlőtermesztéssel. Ez alatt az hosszú időszak alatt sok mindent megélt és átélt, így például olyan jégveréseket, amikor az egész évi befektetett munkát fél óra alatt nullázta le a diónyi méretű jégzuhatag. A mostani évjárathoz hasonlót azonban még nem tapasztalt: mint mondja, a gazdálkodó alapvetően optimista beállítottságú ember, mert ha nem lenne az, akkor nem szántana, vetne és aratna. A borászok is azért metszettek és ápolták egész évben az ültetvényt, hogy gazdagon és jövedelmezően szüretelhessenek.

A szőlőfakadás idején jó volt az időjárás a hazai borvidékek nagy részén, amelynek köszönhetően szépen átteleltek az ültetvények és végig szép volt a rügyfakadás. Majd jött a nyári kánikula és csapadékmentes időszak, ami rendkívüli módon megviselte a szőlőket. Koczor Kálmán azt mondja, hogy a bogyók cukortartalma is lényegesen alacsonyabb, amit elvártak volna, a bogyók fejlettsége, nagysága és ennek következtében a létartalma is kevesebb, mint az átlagos évjáratban, amikor a szőlő musthozadéka 70-75 százalékos. Most jó, ha 40 százalékos lesz a lékihozatal, mert az ültetvényeken ebből a kánikulából és aszályból kifolyólag a tőkék alsó levelei elégtek, a bogyók növekedése gyakorlatilag megszűnt és a sav- és cukortartalom sem olyan, mint amire a gazdák számítottak.

-A korábbi évek is nehezek voltak, de a szőlőket ez annyira nem érintette. Nem emlékszem arra, hogy azon kellett volna gondolkodni, hogy szüret előtt lesz-e normális lékihozatal. Természetes, hogy minőségben és mennyiségben, bogyónövekedésben van eltérés az évjáratok között, de ez az idei annyira kirívó, hogy a szőlőtermesztőknek a létfenntartását és a szakma jövőjét ez az év nagyon veszélyeztetheti -összegezte a füredi borász.

Közben az egyéb problémák sem oldódtak meg, így az alacsony felvásárlási árak és a munkaerőhiány. Előbbire egy példát is mondott Koczor Kálmán: „Amikor kezdtem a szakmát a hetvenes években, akkor 1 kiló kenyér ára 3,60 forint volt, a füredi Jókai Termelőszövetkezetnek azokban az években 1 kiló szőlőt 10,50 forintért értékesítettünk. Ma 1 kiló kenyér ára 1000 forint, 1 kiló szőlő értékesítési ára 150 forint. Hol van ennek a terménynek a jövedelmezősége”?

Koczor Kálmántól végül azt is megkérdeztük, hogy ez a mostani állapot hány évre előre határozza meg a jövőt? Mint mondta, amit most történik, az nem csak a szőlőről szól, hanem az erdőkről is. Néhány nap alatt látványosan növekedett az elszáradt erdők mennyisége. A szőlőkben korábban csak azt tapasztalták, hogy a nyugati oldalon lévő levelek égtek meg, ma már a tőkéken alulról felfelé száradnak le a levelek.

S ha még ez nem lenne elég, akkor a vadkár is megjelent, mint további veszélyforrás. Mivel az erdei vadak nem találnak vizet, ezért nem csak az érett, hanem az éretlen szőlőt is kénytelenek megenni, így a vadkár is jelentősebb. A kerítések és az életterek lekerítése sem jó megoldás, mert az állatok olyan helyekre szorulnak, ahová szabad a bejutásuk. Ezeket összegezve az elkövetkezendő időszakra nagyon komoly kihatással lesz az idei év és most már napi szinten romlanak a gazdálkodás feltételei.