A kukorica miatt újra kell gondolni az őszi vetéstervezést
Ha nem is a 2022-es történelmi, de végül idén is komoly aszály sújtotta a Duna–Tisza-közét és az Alföld déli részét. Emiatt még azok a nagy termelő vállalatok is módosították a vetéstervüket, amelyek a szárazság elleni küzdelemben képesek mérsékelni öntözéssel az aszály következményeit. Ezek közé tartozik a Talentis Agro Zrt. is, amely a több őszi vetésű növény és a kevesebb tavaszi kapás gondolatának jegyében indul neki a következő évi tervezésnek és vetésnek. Ez kevesebb kukoricát jelent, ugyanis eddig árukukoricát 10 ezer hektáron vetett a holding, amit megfelezett 5 ezer hektárra. Növekedett viszont a napraforgó vetésterülete 10 ezer hektárra.
Az őszi növények közül elsősorban a búzát érinti a növekedés, ami számokban 15 ezer hektárt jelent, de újra nagy a bizalom a repce iránt, melyet a tavalyi 1200 hektárról 2 ezer hektárra növelnek. A holding nyugat-magyarországi tagvállalataiban jelenleg öntözetlen körülmények között termesztik a repcét, míg az Alföldön biztosítják az öntözést. A repce vetésével már végeztek és most kezdődik az őszi takarmánynövények – rozs és tritikálé – vetése, amit a búza követ. Kiemelt fontosságú a takarmánynövények előállítása, hiszen több, mint 10 ezer tejelő szarvasmarhája van a Talentis Agro Holdingnak, melyeknek 200 ezer tonnányi tömegtakarmányt kell biztosítani. Ennek jelentős része silókukorica, ami idén öntözetlen körülmények között gyengébb átlagokat, vagyis 10-15 tonnát produkált hektáronként, ahol viszont öntöztek, ott 60-70 tonna között volt a mennyiség.
Zimmermann István igazgatósági tag szerint a fenti számokból egyértelműen következik az, hogy az öntözés megkerülhetetlen. Hozzátette: „a kiváló minőséghez elengedhetetlen ennek a megléte, ugyanis a legjobb szárazanyag tartalommal tudjuk így betakarítani a silókukoricát. Öntözetlen körülményeknél egészen más a beltartalom. Eddig 100 ezer tonna silókukoricát takarítottunk be a nyugati országrészben, ahol elfogadhatók a termésmennyiségek, de ott sem érte el a felét annak, amit öntöztünk. Elkezdődött a napraforgó aratása és jelenleg az 5 ezer hektár 60 százalékánál tartunk és a termés 20 százalékkal lett gyengébb, mint tavaly és így 2,4 tonna az átlag. Ahol öntöztük a napraforgót, ott közel 5 tonnás termést takarítottunk be”.
Kezdődik az árukukorica betakarítása is -folytatta Zimmermann István. Eddig az öntözetleneket vágták és nagyon gyengék az eredmény a 3 tonnával, viszont az öntözöttől 15-18 tonnát várnak. A kukorica 5 ezer hektárját öntözötten művelik és csak a nyugati országrészben, mivel az Alföldön ugyanígy ráfizetéses. Az őszi vetésűeknél is a termésbiztonság a meghatározó: a búza, árpa átlaga elfogadható volt az 5 – 6 tonnával. Ebben szerepe volt a kiváló technológiának, így a tápanyag visszapótlásnak, valamint a legjobb fajták használatának, továbbá a forgatás nélküli talajművelésnek.
-Bízunk abban, hogy nem minden év lesz ilyen aszályos és az őszi csapadék lehetővé teszi a magágy előkészítést a vetéseknél, amely megalapozza a növények fejlődését -hangoztatta az igazgatósági tag.