A kölcsönös bizalom képes akár a hegyet is elhúzni
Sikeres női vezetőket bemutató sorozatunk mai szereplője az a Sánta Éva, akinek egy eldugott kis Békés megyei faluban kezdődik a története, mégpedig Bélmegyeren. Itt nőtt fel és tudni kell a faluról, hogy ez a hely a vadászat egyik apró ékkövének számít Magyarországon, így nem csoda, hogy őt is magával ragadta. Akkoriban még ezen a pályán képzelte el a jövőjét.
Az általános agrármérnöki diploma megszerzése után tovább képezte magát és elvégezte a vadgazdálkodási mérnök szakot. Az egyetemi szakmai gyakorlat alatt belekóstolt a mezőgazdaság mindennapjaiba, így a vetőmag előállításba, amelyben tapasztalatot szerezett, majd egy „véletlen„ folytán az állattenyésztésbe csöppent. Mint mondja: „Ott és akkor valami megváltozott és magával ragadott, így egy új vonalon próbáltam ki magam, a Csabatáj Zrt. baromfitelepén, ahol az étkezési tojáselőállítás rejtelmeibe kaphattam bepillantást, és tulajdonképpen itt indul az én valódi történetem”.
– 2010-ben baromfi ágazatvezető lettem, ezzel együtt minden gondolatom és szabadidőm a tojótyúktartás és az étkezési tojáselőállítás körül forgott, folyamatosan képeztem magam, rengeteget olvastam, informálódtam, szakmai konferenciákon vettem részt. A fejembe vettem, hogy a téma nagyjai közé szeretnék tartozni. Még akkoriban sikerült egy nagyszerű szakmai kapcsolatot kiépítenünk az Aranykorona Zrt-vel, ahol azóta is a baromfiágazatot vezethetem –emlékezett vissza.
2017-ben gyökeresen megváltoztak a mindennapok. Kiteljesedett az élete azzal, hogy megszületett a kisfia, Vencel. Az ő jelenléte segít átvészelni minden nehézséget és folyamatosan feltölti pozitív energiával. Az életének meghatározó és fontos részét képezi a család.
Éva 2019-től lett tagja a Talentis Agro Zrt. csapatának, ennek a másik családnak, amelynek azóta a baromfi divízióját vezeti. De ezzel még messze nem jelentette a végét a kihívásoknak és a felkéréseknek: ebben az évben Sánta Évát érte az a megtiszteltetés, hogy a Csabatáj Zrt. vezérigazgatója lett. Innen indult a pályafutása, így kiváltképp szívügye ez a cég. Időközben a szakma is figyelemmel kísérte a pályáját és előbb a Baromfi Termék Tanács Intéző Bizottsági Tagjának kérték fel 2020-ban, az ezt követő évben pedig megválasztották a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége egyik elnökségi tagjának.
– Mikor már úgy éreztem, hogy a karrierem csúcsára értem, akkor jött az igazi meglepetés és egyben eddigi pályafutásom legnagyobb kihívása. A Gallicoop Zrt. termeltetési- és integrációs vezérigazgató-helyetteseként én lettem a felelőse a Gallicoop Zrt. teljes vágóállat alapanyag előállításának. A tyúkról tehát pulykára váltottam. A meglevő 7 telepem mellé kaptam még 21 telepet Kőszegtől – Csabacsüdig, amelyekhez csapatot kellett kovácsolni az egymástól teljesen független, más elvek alapján működő egységekből. Feladatunk a minél jobb naturális eredmények elérésével a kiváló minőségű élőállat alapanyag előállítása költséghatékony módon –sorolta Sánta Éva.
S hogy mit szeret ebben a pozícióban leginkább? Ez a szakág számára is újdonság volt, de itt még több ismeretet szerezhet, új szakmai kapcsolatokra tehet szert és ismét új kihívások elé állhat, ami számára roppant motiváló. A munkában mindig friss célokat tűz ki maga elé.
„Hálás vagyok azért, hogy ennek a vállalatnak szerves része lehetek. Fontos számomra a csapatmunka, kiváló kis közösséget sikerült kialakítanunk, ahol minden problémát nyíltan meg tudunk beszélni, ami azért fontos, mert együtt mindent meg tudunk oldani. Különösen motiváló számomra a kollégáimmal való kölcsönös bizalom, amellyel együtt elhúzzuk a hegyet is és határ a csillagos ég”.