A forint erősödése nem tesz jót a borok értékesítésének
Nem indult jó előjelekkel a szüret a Dél-Balatoni Borvidéken, ahol nem a szárazság és az aranyszínű sárgaság okozta fertőzés jelenti az elsőszámú problémát, hanem a vadak megjelenése. A kár elsősorban amiatt keletkezik, mert az aszályos időszakban a vadak nem jutnak elegendő táplálékhoz, ezért a tőkéket erőteljesen megdézsmálják. Androsics Ferenc balatonőszödi borász az eddigiek alapján úgy látja, hogy a minőséggel nincsenek gondok, a mennyiséget tekintve jóval a várakozás alattiak az eredmények.
A boglári borvidéken is hagyományosan az Irsai Olivérrel kezdődött a szüret, de a fajták eltérő képet mutatnak, mert vannak olyanok, amelyek szépek és ezáltal nem lesz gond a mennyiségükkel. Androsicséknak elsősorban azokon a területeken várható terméskiesés, melyeket tavasszal a fagy károsított. De nem csak a terméskilátások foglalkoztatják a környékbeli gazdálkodókat, hanem az áthúzódó borkészletek, amelyek a forint erősödése miatt veszítettek az értékükből, viszont Androsics Ferenc szerint ez még a szüret időszakában változhat, mert minden azon múlik, hogy más országokban hogyan alakul a mennyiség és a minőség.
A kabóca ellen továbbra is védekezni kell
Az aranyszínű sárgaságot terjesztő kabóca ellen is elvégezték a kötelezően előírt három permetezést a borvidéken és úgy tűnik, a kórokozó ritkítása sikeresen megtörtént, ám a tünetek nem emiatt jelentek meg, hanem az évekkel ezelőtt megfertőzött tőkéken a lappangási idő miatt most mutatkoztak meg. Ezeket a tőkéket a szüreti időszakot követően kivágják. A borász azt mondja, hogy a chardonnay ültetvényükön már láttak ilyen tőkéket, de szerencsére a térségben nincsenek elhanyagolt ültetvények, ahol viszont vannak, ott nagy veszélynek vannak kitéve a környező ültetvények is. A hegybírók jól ellátják a feladatukat -tette hozzá.

Gasztronómia, borértékesítés
A korábbi években kiegyensúlyozott volt az eladott bormennyiség, de most erről nem lehet beszélni, mert nincs két egyforma étterem, ahol hasonlóak lennének a tapasztalatok, vagyis az egyik erősödött a bor értékesítését tekintve, míg a másik gyengült. Ennek oka elsősorban az, hogy változnak az igények.
„A mi pincészetünk borértékesítése növekszik, a fogyasztás egy főre lebontva valamennyit mérséklődött, de a népszerűsítő kampányaink értő fülekre találnak – legalább is a szűkebb környezetünkben. A vörösbor fogyasztása országosan csökkent és felértékelődtek a gyümölcsös, friss borok. Ez a mi szempontunkból örvendetes, mert a dél-balatoni borok löszös talajokról származnak, amelynek a jellemzője a gyümölcsösség és ezen belül is megkülönböztetjük az illatos és a testesebb kategóriát. Az előbbiekben fejlődés tapasztalható, míg az őszi időszakban a testesebb borok iránt növekszik meg az érdeklődés. Most még a könnyebb, üdítőbb borok mennek”.