Termésveszteséggel zárul a zöldborsó és a csemegekukorica betakarítása
A korai zöldborsó hektáronkénti kihozatala elmaradt az elvárttól. Mivel nem volt megfelelő hozam, így az eredményes gazdálkodás és a fenntarthatóság is veszélybe került. A hiány emiatt tekintélyes a zöldborsónál, a feldolgozók által támasztott gyártási tervek is alulmaradtak a tervezettől, ezért országos viszonylatban – a területi fekvésből adódóan – eltérő lesz a terméskiesés, de minimum 10 százalékra számítani lehet. Nem jobb a helyzet a csemegekukoricánál sem, ugyanis ennél a növénynél is jelentős a terméskiesés.
Varga István, a Fruitveb Zöldség-, Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke foglalta össze nemrégiben a két ipari zöldségnövény idei eredményeit. Mint kiderült, a korai zöldborsók között is nagyon szélsőséges terméseredmények születtek a 2-8 tonna közötti határokkal. -Összességében az időjárás már tavasszal is megnehezítette a termesztést. A csemegekukoricánál 30-40 százalékos terméskiesés várható a termelőknél, de a legnagyobb probléma az, hogy az idei szerződések – a kiegyenlített termés esetén – is nulla terméseredményt hoztak volna a termelőknek –foglalta össze az alelnök.
Már nem először számolunk be arról, hogy a zöldborsó termesztése volt az egyik leginkább kiszámíthatóbb termékpálya egészen 2021-ig, de azóta teljes a bizonytalanság. Idén megfeleződtek a tavalyi árak, a hűtő- és a konzervipar jóval kevesebb alapanyagra kötött szerződést a korábbiakhoz képest. Mindennek tetejében kifejezetten rossz az idei termés mennyisége. Sok termelőnél akár 60 százalékkal is csökkent a zöldborsó vetésterülete a tavalyihoz képest. Csapadéktól függ az egy hektárra vetített önköltség, elsősorban az energiadrágulás a meghatározó. Intenzív technológia mellett ezért 600-800 ezer forintig is terjedhet egyetlen hektár önköltsége.
Zimmermann István, a Talentis Agro Zrt. igazgatósági tagja a mögöttünk hagyott időszakot úgy összegezte, hogy idén nem számított sikernövénynek a zöldborsó. A tavaszi, hirtelen jött nyár miatt nem fejlődött rendesen a növény, ezért a termésátlagok is elmaradtak a megszokottól, a feldolgozók pedig mintegy 30 százalékkal csökkentették a felvásárlási árakat.
Az idei alacsony felvásárlási áraknak a fő oka az, hogy ez év elején még jelentős készletek voltak a hűtőházakban. Idén kevesebb területen jóval kevesebb termett, így a termelők is rossz helyzetbe kerültek. Normál körülmények között június elején kezdődik meg a zöldborsó betakarítása és feldolgozása, ehelyett már május közepén indult a munka. Emiatt a borsó mennyisége meg sem közelíti meg hozamában a tavalyi számokat.
Ugyanez igaz a csemegekukorica hozamaira is, amelyek szintén alul múlnak minden várakozást, tehát jelentős a kiesés. Még nincsenek végleges számok, mert a másodvetésű kukoricát nem takarították be teljesen a földekről, de a pusztító hőség miatt itt is jelentősen elmaradnak a hozamok.