Közérdeknek nevezte az agrárminiszter az öntözés fontosságát
Új öntözőteleppel bővült a Bakuczi Öntözési Közösség a Békés vármegyei Kamut község szivattyútelepén. A Talentis Agro Holding eddigi legnagyobb, mintegy 1,7 milliárd forintból megvalósult beruházását adta át a múlt héten, amelynek köszönhetően 9 darab korszerű, körforgó öntözőberendezést üzemeltek be. Ezek már közel ezer hektáron biztosítják a vízutánpótlást.
A Békés vármegyében napokban esett csendes, áztató eső nagyon jót tett mind a kukoricának, mind pedig a napraforgónak. Csapadék hiányában azonban a legfontosabb dolog a jól tervezett vízgazdálkodás. Erre hívta fel a figyelmet a Bakuczi Öntözőtelep ünnepélyes átadóján Nagy István agrárminiszter. Mint mondta, nagyon örült annak, amikor az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény első sora úgy kezdődött, hogy „az öntözés közérdek”. – Azt, hogy ezt sikerült elfogadtatni a társadalommal, egy fontos dolog a jövőre nézve, hiszen akár a legegyszerűbb növények biztonságos termesztéséhez is gondoskodnunk kell a megfelelő vízpótlásról – hangoztatta.
Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki az ünnepségen, hogy az életet adó eső nélkül mindegy, milyen vetőmagot használunk, vagy milyen növényvédelmet alkalmazunk, mert hiába vigyázunk gondosan a növényekre és trágyázunk, ha nincs eső, akkor nincs termés.
Hangsúlyozta: „A következő öt évben a legfőbb célunk az, hogy minden lehetőséget megragadjunk az öntözésre. Ahol a feltételek adottak, ott minden négyzetmétert megöntözünk. A környezeti tényezőket nem tudjuk befolyásolni, viszont arra van hatásunk, hogy milyen hatékonysággal dolgozunk, ezért a legfontosabb szempont az öntözés. Elhatároztuk, hogy ahol van csatornarendszer, vízhozam és kútfúrási lehetőség, ott kialakítjuk az öntözési feltételeket. Ne felejtsük el azt sem, hogy az új Vidékfejlesztési Program lehetőséget biztosított az öntözési közösségek létrehozására. Ahol most állunk, ez a beruházás is a helyi gazdák bevonásával készült el és ennek köszönhetően nem csak a saját földünket, hanem más területeket is tudunk öntözni.
A Kamut község szivattyútelepén létrehozott fejlesztéssel legalább 21 százalékos víztakarékosságot és 35 százalékos energiamegtakarítást lehet elérni, amelynek köszönhetően nem csak a hagyományos árpát, búzát és kukoricát tudnak termelni, hanem szántóföldi zöldségeket is. Káldi Sándor projektigazgató több részletet is elárult a beruházásról. -Az öntözési közösség teljes területe 945 hektár, amelyet 9 öntözőgép lát el vízzel. Ezek egy nap leforgása alatt 7-8 milliméter vizet képesek kijuttatni, amelyhez – az éves lekötött vízmennyiségnek köszönhetően – 1,3 millió köbméter víz áll rendelkezésre – nyilatkozta a szakember.
Az öntözőtelep helyén korábban szintén működött hasonló technológia, amely a teljes terület öntözését csak egy hét alatt tudta megoldani, viszont a mostani fejlesztéssel akár 48 óra alatt sikerül ezt megvalósítani.