Borturizmus: több száz éves időutazás a híres tokaji pincészetben
November közepén nyílik meg a nagyközönség előtt a Dereszla Pincészet látogatóközpontja Bodrogkeresztúron, amely időutazásra hívja a borkedvelőket és mindazokat, akik szeretnének részt venni egy kiállítással egybekötött történelmi sétán. A borvidék egyik leggazdagabb múlttal rendelkező pincészete az 1400-as évekig vezeti vissza a vendégeket.
Több, mint egy kilométeres hosszúságú pincerendszerről van szó, amelybe nem hagyományos pincetúrát álmodtak meg az ötletgazdák, hanem amolyan évszázadokat átölelő interaktív tárlatvezetést. A Kláber családról kapta a nevét a pince első része, amely külön életet élt egészen 1945-ig, az államosításig. Ez a híres soproni borkereskedő és szőlőművelő család birtokolta a pincét, amelyműködéséhez az alapokat a soproni eredményeik garantálták. A Kláberek a filoxéra vészt követően a dél-alföldi Lajosmizsén telepedtek le és szereztek ott is hírnevet maguknak, de hozzájuk köthető az 1914-től tulajdonukba került Dereszla Pincészet felső része is.
Innen tovább sétálva jutunk el a történelmi pincerészhez, amely az 1400-as évektől mutatja be a kezdeteket: ebben az időszakban kincstári birtokként működött és a pince mellett, majorság és magtár is tartozott hozzá. Ekkor Luxemburgi Zsigmond király tulajdonában volt a gazdaság, majd évszázadok során a Rákócziak vitték tovább az irányítását, és egy vagyonmegosztási eljárást követően Rákóczi Ferenc testvére, Júlia kapta meg a birtok egy részét. Kalocsai László, a Dereszla Pincészet birtokigazgatója számos dokumentumot talált a vagyonmegosztás részleteiről, amely a leírások alapján hosszú és zökkenőmentesnek egyáltalán nem nevezhető folyamat volt a testvérek között, viszont a végét örök békével és hallgatással zárták le.
-Olyan idővonalat alakítottunk ki, amely nagyon szemléletesen mutatja be 1406-tól egészen napjainkig a pincészet történetét, azon belül is az egykori tulajdonosok életét. Kiemelkedik ezek közül a francia korszak, amely a pincészet újkori történelmének része. Az első privatizációs hullámban több francia befektető érkezett a borvidékre és így került tulajdonukba a Dereszla is az ezredforduló idején. Ezt követően egy francia szövetkezettől vásárolta meg egy híres champagne-i család, amelynek emléket állítva több képet helyeztünk el a falon. Európa egyik olyan vezető arisztokrata családja birtokolta a Dereszlát, amely számos kastéllyal és sikeres befektetéssel rendelkezett Európa-szerte. Ez az úgynevezett francia korszak 2016-ban zárult le és azóta magyar tulajdonban van a pincészet –mondta a birtokigazgató.
A pincetúra során a jelenben is elidőzhetnek a látogatók, ugyanis végig kísérhetik a borkészítést, vagyis a hagyományos munkafolyamatokat. Innen már nem sokat kell sétálni, hogy eljussunk a két kóstolóteremig. Az egyiket egy óriási betontartály lebontása után alakították ki. Az ötvenes években az akkori igényeknek megfelelően nagy mennyiségben – és nem feltétlenül a minőséget szem előtt tartva – készítették a borokat, amelyhez elengedhetetlen volt a nagyméretű tartály. Ezt számolták fel az ezredfordulón és építettek a helyén egy olyan kóstoló részt, ahol 18 főt tudnak leültetni. A vendégeknek a Dereszla Pincészet teljes választékát kínálják itt a pezsgőktől kezdve az aszú borokig bezárólag.
A látogatóközpontot szerdától vasárnapig lehet felkeresni, a pincekiállítás november közepétől nyílik meg hivatalosan és onnantól kezdve idegenvezetők közreműködésével bárki részese lehet ennek az időutazásnak.