Az esős időszak nem befolyásolja a beltartalmi értékeket
Az idei csapadékhiányos és meleg tavasz ellenére elfogadható az őszi árpa mennyisége és minősége a Talentis Agro Zrt. eddigi aratási mérlegét tekintve. A holding 2,5 ezer hektáron vetett idén őszi árpát és ennek jelentős részét már be is takarították. Egy része takarmányárpa, másik része sörárpaként hasznosul. Számokban ez azt jelenti, hogy 63 mázsa körül takarították be az őszi árpát a 2,5 ezer hektárról.
Jelenleg 50 °% feletti betakarítási szint fölött tart az őszi búza, melyet idén 11 ezer hektáron vetettek és az már látszik, hogy a terméseredmények jók lesznek. Zimmermann István, a Talentis Agro Zrt. igazgatósági tagja szerint a hazai vélekedés abból indul ki, hogy az étkezési búzához megfelelő sikértartalom kell, de ezzel idén nem állunk jól, ugyanis csak az alsó szintjét érjük el, viszont a fehérjetartalma jó, ezért az export alapok biztosítottak. -Összességében elmondhatjuk, hogy a búzánál jó közepes termés várható, a tavalyi szintet idén is tudjuk hozni -mondta az igazgatósági tag..
Étkezési búzára nagy igényt jelentettek be a kereskedők, akik mindenképpen keresik belföldön a minőségi alapanyagot. A búzapiac nem lesz rossz, figyelembe véve azt, hogy 860 ezer hektáron termelnek Magyarországon, ami kevésebb az előző évi 1 millió hektárhoz képest.
Kiszorulóban van a repce?
Tart a repce betakarítása is, amelynek átlaga nem éri el a 3 tonnát. A Talentis Agro repceföldjein jelenleg 2,6 tonnánál tart ez a mennyiség. A szakember szerint a repce nem Magyarország növénye, de ha mégis ragaszkodunk hozzá, akkor a nyugati országrészben érdemes termeszteni, ahol több csapadék van és a klimatikus viszonyok is kedvezőbbek.
-Vannak, ahol 2 tonna alattiak az átlagok, ezért 3 tonna alatt a repce termesztése nem gazdaságos. Országosan is kevesebb a repce vetésterülete, idén 200 ezer hektár alatt van, ezért az árakra nagyon figyel majd mindenki – feldolgozók és a kereskedők egyaránt. Mivel nagyon drága a termesztése, sok növényvédelmi beavatkozást igényel, ezért augusztus végétől júniusig földben van, tehát hosszabb ideig, mint a kalászosok. Összességében azonban nem hoz annyit, mint amennyi ideig neveljük. Látszik az a folyamat, hogy szorul ki a termesztésből, ugyanis csökkent a területe -összegezte Zimmermann István.
A várakozások szerint a magyar gazdák idén körülbelül ötmillió tonna őszi búzát takarítanak be, ami több mint a duplája a hazai szükségletnek, így exportra is lesz lehetőség – ezt már Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke mondta. A repcének viszont nem kedvezett az őszi és a téli időjárás, így a vártnál alacsonyabb lesz az átlagtermés.
Az árpilisi eső szép búzaszemeket érlelt
Hamarabb kezdődött idén az aratás, de az elmúlt időszak viharai és jelentősebb esőzései lelassították a munkákat, így június végére a magyar gazdák egy része nem tudott végezni a betakarítással, a gabona minősége azonban kiváló.
A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke elmondta: előzetesen arra számítottak, hogy június végére, Péter, Pál napjára befejeződnek az aratási munkálatok, az időjárás azonban közbeszólt. A betakarítás egy kicsit elhúzódott, de Petőházi Tamás tájékoztatása szerint július elsejére learatták a gazdák az őszi árpát összesen mintegy 259 ezer hektárnyi területen, az idei termésátlag pedig 5,7 tonna/hektár lett.
Az őszi búza esetében jelenleg az elvégzendő munkák felénél tartanak, de a következő napokban felgyorsulhat az aratás. A várakozások alapján a termésátlag az árpáéhoz hasonló lesz, ami a GOSZ elnöke szerint egyáltalán nem szokványos. Úgy véli, búzából nagyjából ötmillió tonnányi mennyiséget takarítanak be idén, ami több mint a duplája a hazai szükségletnek.
Ez tehát azt jelenti, hogy a magyar mezőgazdaság export árualappal is rendelkezhet őszi búzából.
Ugyancsak nagy területen termelt hazai növény az őszi káposztarepce, amelynek betakarításával a vége felé közelednek a termelők, becslések szerint 2,7 tonna/hektár lehet az idei átlagtermés. Petőházi Tamás közölte: az őszi és a téli időjárás nem kedvezett a repcének, ami megmutatkozik az eredményekben is, ennél jobb termésre számítottak.
Az elmúlt időszak csapadékosabb időjárása okozott némi problémát az aratási ütemezésben, sok gazda néhány nappal később végzett a munkálatokkal, mint szeretett volna. Beltartalmi gondokat azonban nem eredményezett a vihar és a nagy eső, a GOSZ elnöke szerint a gabonafélék minősége nagyon jó, mivel nem több napon át és nem folyamatosan esett csapadék.
„Az áprilisi esőzések következtében nagyon szép, egészséges búzaszemeket arathatunk le, aminek kifejezetten örülünk” – fogalmazott Petőházi Tamás.