Aszú helyett több lesz a szárazbor és a pezsgő
A Bodrogkeresztúri Dereszla Pincészetben valószínűleg nem készül idén aszúbor, viszont a szakemberek még bíznak a következő hetek kedvező időjárásában. Napos, meleg idő esetén akár kis tételben már palackozhatnak tokaji aszút. Ebben az évben komoly lisztharmatfertőzés volt a borvidéken, ami az aszúszemeket is megtámadta, így ezekből csak kevésbé értékes borok készülhetnének. Tokaj-Hegyalján a nagy meleghez magas páratartalom is társult, ami kedvező feltételeket teremtett a lisztharmat kialakulásához. Kalocsai László birtokigazgató arról tájékoztatott, hogy a Dereszla teljes területét, valamint néhány közeli ültetvényt sikerült megvédeni a fertőzéstől.
A pincészet életében még talán soha nem volt arra példa, hogy augusztus közepén kezdődjön a szüret, ráadásul a különböző fajták is egymás után értek. Ez azt jelenti, hogy amint végeztek a pezsgő alapanyaggal, azonnal következett a sárgamuskotály, majd utána a furmint és a hárslevelű szürete. Elmaradtak tehát a tokaji szüretre jellemző egy-két hetes szünetek. Jelenleg az esős időjárás miatt pár napig még nem folytatják a munkát, viszont a termés 80%-a már a pincében van, illetve hátra van még 1500 mázsa betakarítása, melyet elsősorban a maradék cukortartalommal rendelkező borok készítésére használnak fel.
-A Dereszla területeiről szüretelt szőlők nagyon szépek, ezért ezeket száraz bornak és pezsgőnek szánjuk, viszont a nem saját ültetvényeinken található szőlők növényegészségügyi állapota miatt lesz kevesebb a minőségi alapanyag. Ezek kivédésére mindig készülünk tartalékkal, ezért nem lesznek értékesítési problémák. A borvidéken mindig számolunk azzal, hogy nem minden évben lehet aszúbort készíteni, ezért a pezsgőt és a száraz borokat erősítjük, amelyekre a kereslet továbbra is nagy –összegezte Kalocsai László.
A Dereszla Balatonnál a múlt héten végeztek a teljes szürettel: idén elsősorban az olaszrizling és a kékfrankos bor alapanyagok a meghatározók, de a pezsgőkészítés itt is előtérbe került, amelyhez a Pinot Noir szőlőt termesztenek nagy tételben. Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a Balatonnál a fahordós érlelésű borok, ezért a pincészetben 10 ezer palackot készítenek Kékfrankos, Cabernet sauvignon és Merlot borok házasításából.
Visszatérve a Tokaji borvidékre: az aszály mértéke megmutatkozik a lombozat sárgulásában, száradásában, valamint a fürtök ráncosodásában és töppedésében is. A Magro.hu beszámolója szerint a vadkár fokozódása még várható, mivel a folyadék hiánya miatt az állatok kényszerből is pusztítják a szőlőültetvényeket. A seregélyek jelenléte is egyre általánosabbá kezd válni, így indokolt lehet a védekezés valamilyen formája az ültetvényeken. Sok helyen korán megtartották idén már a szüretet, főleg a Sárgamuskotályos ültetvényeken.
A munkaszervezést és a fürtök feldolgozását is nehezíti a magas hőmérséklet, ami egyedi kihívást jelent ebben az évjáratban.
A szőlő érésmenetében továbbra is tapasztalható a koraiság, ezzel együtt a cukortartalom magasabb tartománya és a savak csökkenése. Több helyen is ráncosodással kísért töppedés tapasztalható a fürtökön, amely az aszály tüneteit mutató lombozat mellett arra utalhat, hogy a szőlőtőke nedvességet von ki a bogyókból. Ez okozhatja adott esetben az „ugrásszerű” cukortartalom növekedést és a savak koncentrálódását is, ezáltal befolyásolva a beltartalomban mért értékeket.